Görög irás

A görögök irásmódjukat a feniciaiaktól kapták, kiknek alfabétumát állítólag Kadmos honosította meg Görögországban. A közönséges ábécé eredetileg 22 betüből állott, melyek szintén feniciaiak voltak. Ezt az ősrégi feniciai ábécé-t a görögök kiegészítették és megváltoztatták, de az egyes államokban különféleképen. Ily kép nemzeti ábécé-k keletkeztek, melyeket kisebb-nagyobb csoportokba lehet összefoglalni s amelyek főként a F C Y használatában tértek el egymástól. Egyik részen Kis-Ázsia áll Athénnel, Korintussal és Argosszal, a másik részen a tulajdonképeni Hellasz és az itáliai gyarmatok állanak. A keleti csoport ion irása mindinkább általánossá lett, különösen amióta 403. Athén nem használta többé a maga külön irásmódját. Ez idő óta csupán a betük alakja változott. A mai ábécé a következő:

Eredetileg csak nagybetüket használtak, később a mindennapi életben alkalmazott levélirás (kurziv) képződött, majd Kr. u. nemsokára, 835 előtt a nyomtatásban és irásban ma használt kisbetüs irás. Ligaturákat (összetett betüket) a G. gyakran alkalmazott.

A számokat a görögök a különböző időkben kölönbözőképen irták; ókorban a számokat igy irták: ½=1, ½½=2, ½½½=3, ½½½½=4, Õ(pente)= 5, mely számot ½-½½½½-el, 6-9 kiirására használták; D(deka)=10,= 50, H (hekaton) = 100, × (chilioi)=1000, M (myrioi)=10000. AZ ujabbi felirásokon és kéziratokon a számokat betükkel jelölték. Ha a betüket számokul használták, egy vonást tettek melléjük. P. b"=2, ezernél a vonás a betü elején alul áll. V. ö. Kirchhoff, Studien zur Geschichte des griechischen Alphabets (4. kiad., Berlin 1887); Wattenbach, Anleitung zur griechischen Paläographie (2. kiad., Lipcse 1877), Gardthausen, Griechische Paläographie (u.o. 1879).

Forrás: Pallas Nagylexikon