Gozzi

1. Gáspár gróf, olasz iró, szül. Velencében 1713 dec. 4., megh. Padovában 1786 dec. 25. Minthogy szülei majdnem egész vagyonuknak nyakára hágtak, korán kenyérkereset után kellett néznie; könyveket fordított és kompilált, apró hivatalokat vállalt stb. Nősülése is - egy poétanőt vett el, aki csak verseivel törődött - fokozta inségét, melytől jóformán egész életén át nem birt szabadulni. G. egyike az olasz irodalom legrokonszenvesebb alakjainak. Nagyobb művet csak egyet irt, a Dante védelmét (Difesa di Dante), melyben Bettinellivel szemben époly kellemes formában, mint alapos tudással proklamálta a nagy költő dicsőségét, de apróbb cikkei, melyeket jobbára a saját maga szerkesztette Gazetta venata-ban (1760-61) és az Osservatore-ban (1761-62) tett közzé, valóságos mintái az ujságirás termette kisebb genreknek: tárca-elmélkedésnek, rajznak, eleven elmondott napihirnek stb. Ezek nyelv dolgában is a mult századbeli olasz irodalom legértékesebb művei közé tartoznak. Lettere diverse-i is apróbb irodalmi és erkölcsi fejtegetések gyüjteménye; a Mondo morale c. allegorikus regény-féle az emberi romlottságról és annak gyógyszereiről szól; versei közül a Sermoni-k (satirák) válnak ki, melyek valószinüleg példaképül szolgáltak e műfaj legjelesebb olasz művelőjének, Parininak. Sok szindarabot is fordított, sőt irt nehány eredetit is, de ezek nem igen sikerültek. G. legjelentősb művei a Sonzogno-féle olcsó könyvtárban is megjelentek. V. Ö. Pindemonte. Elogi di letterati ital., Tommaseo G. Müveinek 1849. kiadásának előszavában.

2. G. Károly, olasz iró, az előbbinek öccse, szül. Velencében 1720 dec. 13., megh. u. o. 1806 ápr. 4. Fiatal korában katonáskodott, de már 1744. hazatért szülővárosába, iparkodván megmenteni családi vagyona romjait. Irodalommal is foglalkozva, fölvétette magát az Accademia dei Granelleschi-be, mely, kiséé pedánsul, az irodalmi hagyományok védelmére kelt. Élénk részt vett az ez időben forrongó Goldoni-Chiari harcokban (l. Goldoni), egyformán ostorozva mindkettőt. Mint elszegényedett grófi család ivadéka, ellensége volt a riformatori-k táborának s főkép Goldoninak, aki majdnem beaumarchais-i merészséggel szállott sikra a polgárság mellett, nevetségessé téve az arisztokraták előitéleteit. Az erkölcs- és jellem-vigjátékkal szemben csak a fantasztikus vigjáték jogosultságát ismerte el és ilyenket kezdett irni is. Fiaba-it szerencsés ötlettel jobbára népmesékből dolgozta át, beléjük vive a commedia dell"arte állandó tipusait is, egy kis erkölcsi allegoriával és személyek ellen intézet szatirával is tarkítva cselekvényét. Ez egészen uj műfaj nagyon tetszett a velenceieknek, sőt külföldön is nagy érdeklődéssel találkozott. Még G. életében lefordították a fiabákat németre és egyiket (Turandot) maga Schiller méltatta átdolgozásra. Nyelvük különben oly lapos és pórias, hogy az olasz közönség már ez okból is hamar elidegenedett tőlük, mig az e fogyatkozás iránt kevésbbé érzékeny franciák e században is kedvöket lelték bennök. A tiz fiaba cime: l"Amore delle tre melarancie, il Corvo, il Re Cervo, Turandot, la Donna serpente, la Zobeide, i Pitocchi forunati, il Mostro turchino, l"Augellin belverde, Zeim re dei genj. Ezek közül az utolsóelőttit legujabban az olasz operette-társulatok föl is elevenítették. G. irt egy Marfisa bizzara c. romantikus költeményt is, melynek rejtett gunyolódásai ma már nehezen érthetők. Ezenkivül egy Teodora Ricci nevü hires szinésznő számára sok francia és angol polgári szomorujátékot és comedie larmoy-ante-ot dolgozott át. Igen érdekesek emlékiratai is (Memorie inutili), melyeket Musset Pál 1848. franciára, legujabban pedig (1891) Symonds angolra is lefordított. Monográfiát irt róla Magrini: I tempi la vita e gli scritti di C. G. V. ö. Masi könyvét is: Sulla storia del teatro ital. mel sec. XVIII. (Firenze 1891); ugyanott adta ki legujabban a Fiaba-kat is (Bologna 1885).

Forrás: Pallas Nagylexikon