Grillparzer

Ferenc, német drámairó, szül. Bécsben 1790 jan. 15., megh. u. o. 1872 jan. 21. Jogot tanult s 1813. mint fogalmazőgyakornok a cs. k. udvari kamarában államszolgálatba lépett; 1823. udvari fogalmazóvá és 1832. az udvari kamara - a későbbi pénzügyminisztérium - levéltárának igazgatójává nevezték ki; ez állásában 1856-ig maradt, midőn udvari tanácsosi cimmel nyugalomba lépett. Zajtalan életét csak néhány hosszabb utazás zavarta meg. Szobrot szülővárosában (1883) és Brünnben (1892) emeltek neki. 1883. alakult meg a G.-társaság, mely 1891 óta évkönyvet ad ki. G. a német dárma legnagyobb mesterei közé tartozik. Első műve: Die Ahnfrau (Bécs 1817, 6. kiad. 1894, uj kiad. Stuttgart 1873). mely az u. n. végzet-tragédiák hatása alatt keletkezett, e azoktól költői, mesterien szerkesztett cselekvése és gyönyörü nyelvében tér le, rendkivül nagy szinpadi sikert aratott. Ezt követték: Sappho (Bécs 1819, 4. kiad. 1856), melyben csodálatos tisztasággal, befejezett formával és élénk szinekkel ecseteli a szerelemnek keletkezését és elenyészését; Das goldene Vliess (u.o. 1822), mely három részből áll (Der Gastfreund, Die Argonauten és Medea) s melyek közül Medea legnagyobb szinpadi sikert ért szindarabja. Továbbá Des Meeres u. der Liebe Wellen (Bécs 1840) Hero és Leander mondáját tárgyaló, sok lirai elemmel megirt, igézően hangulatos, elragadó munkája: König Ottokars Glück und Ende (Bécs 1825), Ein treuer Diener seines Herrn (Bécs 1830) történelmi tragédiák: ez utóbbit, melynek tárgya Bánkbán története (V. ö. Heinrich G., Bánkbán a német költészetben, 1879), dacára lojális irányának. Ferenc császár el akart nyomatni. Weh" dem, der lügt (u.o. 1840) szellemes vigjátéka, mely később nagy sikerrel adatott, első előadásán megbukott, minek folytán az elkeserített költő a nyilvánosságtól visszavonult. Der Traum ein Leben (u.o. 1840) cimü dráma mutatja legjobban a spanyol dráma hatását G.-re. A következő évtizedben irta meg Libussa, Die Jüdin von Toledo és Ein Bruderzwist in Habsburg cimü drámáit, melyek csak halála után kerültek nyilvánosságra. Esther (Stuttgart 1877) drámatöredéke egyik gyöngye műveinek. Das Kloster von Sandomir (1828) és Der arme Spielmann (1848) novellái is sikerültek. An Radetky (1849) c. hires költeményével ismét a nyilvánosság elé lépett. 1847. a császári tud. akadémia tagja lett; számos rendjelt kapott; 1859. a lipcsei tud. egyetem tiszteletbeli tudornak választotta; 1861. tagja lett az osztrák felsőháznak, 1864. Bécs diszpolgára lett, 80-ik születésnapját pedig 1870. hallatlan fénnyel ünnepelték meg. Mint politikus G. a régi Ausztria embere volt, ki a magyar nemzet törekvéseit sohasem értette s azért irányunkban rokonszenvvel sem viseltetett (innen számos magyarellenes epigrammja). Összegyüjtött munkáit Laube Henrik és Weilen József adták ki halála után (Stuttgart 1872. 10. köt., 5. kiad. 1892). Műveiből Medeát Ambrus Zoltán, Sapphót Garay Alajos és Ivánfi Jenő, A szegény muzsikust Márkus Miklós fordították magyarra; Bánkbán tragédiáját ifj. Szinnyei József és Heinrich Gusztáv tárgyalták.

Forrás: Pallas Nagylexikon