Hermák

(gör.), Négyszögletü kőoszlopok, melyeken csakis fej és fallusz (nemzőszerv) volt kifaragva. Eredetöket és nevöket onnan vették, hogy állítólag a pelaszgok kéz és láb nélkül ábrázolták Hermes istent. Athénban Hipparchos hozta divatba a H.-at, melyeket köztereken állítottak fel és alkalmas feliratokkal diszítettek. Igy kerültek aztán lassankint a magánházakba, ámbár alig lehet kétség az iránt, hogy itt ősrégi szobrászati kisérletekkel van dolgunk, melyek archaisztikus alkjokban minden változtatás nélkül kerültek bele a későbbi művészetbe. Mint ilyen arcaisztikus formák Görögországból kerülhettek Itáliába, hol mint határkövek (termini, statuae viales) szerepelhetnek. A H.-től jól megkülönböztethetők a hermák (l. o.), afféle kőhalmok az ókorban, melyek rendeltetése volt az utasnak figyelmeztetőül szolgálni, hogy el ne tévedje. Az illető aztán hála jeléül szintén kidobott rája egy követ. Néha kettős H. is fordulnak elő (p. Apollo és Hermesé, emylet 1869. az athéni stadion felálásánál találtak).

A H. divatja nem szünt meg sz ókorral, hanem közép- és ókorban összeforrott a szentek tiszteletével és az ornamentikával, különösen az ötvösművészetnek figuralis részével. Igy volt ez kivált Magyarországon, hol az ércből készült H. az ötvösség kiváló remeki voltak. Említendők: 1. Szent László ereklyetartó hermája, sodronyzománccal és félkövekkel diszes ezüst, részben aranyozva, a győri Boldogasszony-templomban. Ipolyi szerint (Magyar ereklyék) Nagyváradon 1273. Szent László koponyáját mellszoboralaku ereklyetartóban őrizték, melyet 1406 előtt pár évvel tüzvészenk áldozata lett. 1443. ismét tartóban állott az ereklye a nagyváradi székesegyház sekrestyéjében, ez a herma tehát 1406 és 1443 között készült (l. a 2. ábrát a 110. old.). 1565-ig Nagyváradon volt, azontul magánosok kezén, a XVI. század végén Napragyi Dömötör erdélyi, utóbb györi püspök magához váltotta s utóbb Szüz Mária győri templomára hagyta. Közben meg is sérült, miért a Napragyi egy prágai ötvössel 1600. helyreállíttatta. Ekkor pattoghatott le a hideg zománc is, melynek csak a szemen és ajkakon vannak maradványai. A művész, aki készítette, valószinüleg ismrete a XIII. sz.-beli hermát, melyet lehetőleg utánozni igyekezett. 2. Szent István király aranyozott ezüst-hermája, mely a zágrábi székesegyház tulajdona. Ez a XVII. sz.-ból való; Barberininek, VIII. Orbán pápa nagybátyjának, felajánlása látható rajta s valószinüleg a hires Bernini keréből került ki 3. Egy férfifej a XV. sz.-ból, mely a trencséni levéltárból került a nemzeti muzeumba. A H.-hoz közel állottak még az emberi mellképet példázó kancsók, p. a nemzeti muzeumé (XII. sz.), melyen kivül még csak 5 létezik. A muzeumi példány öntött és vésett sárgaréz vizes kancsó, női fej van rajta fülbevalókkal. V. ö. Pulszky-Radisics, Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon (Budapest, I., II. köt.). Ujabban vannak rajzolt H.-k is, p. Dayka Gábor arckép H.-ja, melyet maga Kazinczy rajzolt Dayka verseinek első kiadása részére.

Forrás: Pallas Nagylexikon