Ízlés

(eszt.), a művészet helyes élvezetének alapvető lelki kelléke. Greguss Ágost fejtegetései szerint: «A tetszés körében az, mi az itélet körében az értelem, s az akarat körében a lelkiismeret. Az Í. lelkünk azon érzéke, mellyel a szépet fölfoghatjuk, mely a szépet megkülönbözteti a rúttól. Továbbá: Az a mondás, hogy a különféle ízlésekről nem kell vitázni (de gustibus non est disputandum) jelentheti-e azt, hogy minden ízlés jogosultnak mondható? Korántsem, ha szép meg rút között forog fenn a kérdés; de igenis, ha szép és szép között. A szép ízlésnek a szépben kell kedvét lelnie, ellenkező esetben nem az ízlés itél, hanem az ízléstelenség. Fejlesztés nélkül az ízlés a rosszabbtól? Csak abban, hogy a szépet meg a rútat jobban meg tudja egymástól különböztetni.» Greguss elmés és találó nyilatkozataihoz a mai álláspontról hozzá toldhatni, hogy az Í. a szerint változó, amennyiben maga a korszellem is egész lényegében megváltozik. A rococo, barok is még több ily megnyilatkozása az Í.-nek egész korszakokat jelentenek. A mai Í. oda hajlik, hogy a szépben az igazság sokkal nagyobb mértékét követeli, mint hajdan, hogy az aktualitás sokkal nagyobb ingert okoz, mint a fantázia akármily szép szüleménye. Ennélfogva Greguss elméletét ugy kell kiegészíteni, hogy az Í. lélektanilag is kétféle, először állandó itélőtehetség és érzés a tetsző v. visszatetsző, a szép v. rút iránt, de másodszor változó tényező, mely mindig ujat és ujat keres a szép és rút, a szépség és igazság körében és igy korszakonkint kivővíti az esztetika és művészet birodalmát. Ebben megtörténhetik az is, hogy ami az egyik korban tetszett, a másikban nem tetszik; de ez az ellentmondás csak látszólagos, mert mindig a magasabb szempont győz és végre maga az emberi Í. is történeti fejlődésen megy keresztül, melyben a haladás törvénye érvényesül, mint minden emberi dologban. Í. fiziologiai szempontból l. Ízérzés.

Forrás: Pallas Nagylexikon