Kabos

1. Ede, hirlapiró, szül. Nagy-Károlyban 1864 dec. 2. Középiskoláit végezvén, az egyetemen a modern filologiát hallgatta. Tanári pályára készült, de ujságiró lett. Rövid ideig az Egyetértésnél dolgozott, azóta pedig a Pesti Napló-nál van, mint az országgyülési rovat vezetője és tárcairó (álnevei: Kappa és Antoniusz). Novellákkal 1885. lépett föl először. Ekkor jelent meg Elzüllöttek c. kötete, melyet 1887. Vásár c. regénye követett. 1888. adták a népszinházban A kupéban c. kis bohózatát, 1889. a nemzeti szinházban Eva c. drámáját. Ugyanebben az esztendőben jelent meg Harakiri és kisebb vázlatok cimü novellás könyve. 1891. kiadta a Tantalusz c. 4 felv. szinművet. 1893. (Molnár Sándor álnév alatt) a nemzeti szinházban előadták Révben c. vigjátékát. Ugyanebben az esztendőben jelent meg Koldusok c. novellás kötete és Fehér éjszakák c. regénye. 1895. a nemzeti szinház elfogadta előadásra A holló c. egy felv. és Mab királynő c. 3 felv. vigjátékait, melyek 1895 őszén kerülnek szinre.

2. K. Károly, honvédezredes, szül. Csik-Kozmáson 1814 okt. 26., atyja cs. kir. tiszt volt a székely határőrezredben. Tanulmányait Csik-Somlyón kezdte meg s a kolozsvári egyetemen fejezte be, a katonai pályára 1830 nov. 11. lépett, felvétetvén magát a 14. számu székely határőrezredbe, s 1838. hadnaggyá, 1847. pedig főhadnaggyá neveztetett ki. 1848. a honvédek közé lépett s utóbb Bemhez került, kinek minden nevezetesebb csatájában résztvett. 1849 febr. neveztetett századossá, márc. 6-án őrnaggyá, aug. első napjaiban pedig alezredessé. Bem, midőn Malkovszky osztrák tábornokot 1849 máj. 16. Ó-Orsován keresztül Oláhországba üzte, a szoros védelmét K.-ra bizta, ki ezen megbizatásnak tökéletesen meg is felelt. Midőn a szabadságharc végeztével az utolsó magyar menekült is átlépte a K. által védett Orsova vidékén a határt, Mertens osztrák alezredes tulnyomó erejétől aug. 23. megtámadtatva, Orsován át török földre lépett s Viddinben rakta le a fegyvert. Sumlába belebbeztetvén, az emigráltak alparancsnokává választatott. Midőn a magyar emigránsok további tartózkodási helyéül 1850 febr. 25. Kiutahia jelöltetett ki, ő bizatott meg az emigráció polgári vezetésével. Az emigránsok felszabadítása után a tengeri utat nem birván ki, Bolgárországba, majd Belgrádba ment. 1852. visszatért hazájába s jelentkezett a nagyszebeni haditörvényszék előtt, mely őt kötél általi halálra, kegyelem utján 2 évi várfogságra itélte. 1854 ápr. 24. Josefstadtban kegyelmet nyert. Kiszabadulása után a magánéletbe vonult vissza, 1867. a 23. honvédzászlóaljnak lőn parancsnoka.

Forrás: Pallas Nagylexikon