Kápolna

(lat. capella, cappa szóból, ami a fejet is betakaró köpenyt jelent), isteni tiszteletre szolgáló templomszerü kisebb épület. Ilyeneket eredetileg a véranuk sírjai fölé emeltek (l. Confessio), később a plébániatemplomoktól messzebb fekvő községekben vagy tanyákon, főkép a temetőkben, utak mellett, bérceken vagy az előkelők palotáiban létesítettek. A nagyobb templomokban is szoktak lenni K.-k, rendesen a mellékhajókban. A K.-k nyilvános vagy magánjellegüek, aszerint, amint a nép számára hozzáférhetők vagy nem; az utóbbiakban különösen engedélyen kivül, sátoros ünnepeken misézni nem szabad. A kápolnákat épp ugy, mint a templomokt megáldják. Ha egy K.-nak külön lelkésze van, azt hivják tulajdonképen capellanusnak, káplánnak.

Aránylag kevés K. épült román stilusban; legtöbb keletkezett a csúcsíves stilus korában; a renaissancetól a rokokóig a külföldön számuk fokozatosan kevesbedik, nálunk azonban még a barokk korban is számos épül. A K. mint különálló épület eredetileg valamely szent sirja fölött vagy egy martirium helyén épül, majd később nevezetesebb ereklyéket van hivatva magába foglalni. Egyik legszebb példánya az 1242-1248-ig épült párisi Sainte-Chapelle, melyet Pierre de Montereau a Szt. Lajos által a szentföldről hozott nagy ereklyék (a Megváltó töviskoronája, keresztjének darabjai stb.) számára emelt. E nemes arányu és átgondolt szerkezetü K., mely a francia csúcsíves építészet egyik legremekebb alkotása, az u. n. kettős kápolnák közé tartozik, vagyis egy alsó és egy felső K.-ból áll; az alsó a közönség számára volt hozzáférhető, a felsőben voltak az ereklyék. Nevezetes a vincennesi szent K. is. Körülbelül e nembeli K.-k közé sorozható hazánkban a csütörtökhelyi szép csúcsíves kettős K. (l. Építészet, XIX. képmelléklet 15 ábra), a kassai szt. Mihály-K. (l. Építészet, XIX. képmelléklet 16. ábra) stb. Nagyobb templomokhoz hozzáépítve v. templomok alaprajzának szerves alkatrészét képezve; rendesen valamely szent tiszteletére, minden rendszer nélkül vannak nagyobb templomokhoz hozzáépítve v. azokba beépítve. Ilyen a pozsonyi ferencrendiek templomához épített szt. János-K. (l. Építészet, XVIII. képmelléklet 7. és 8. ábrák). Ugyancsak a pozsonyi székesegyháznak alamizsnás szt. János K.-ja rokokó K.-ink egyik legszebbike. Igen érdekes, hogy miként lesz a K. a templomnak szerves alkotórészévé. Egészen a XIII. sz.-ig alig van még a nagyobb templomoknak is K.-ja; ekkor azonban részint a hivők számának gyarapodása miatt, kik mind nem jöhetvén el egy misére, számukra több misét kellett szolgálni, részint egyes családok, testületek kivánságára a templomok mellékhajóiban vagy az apszis körül rendszeresen kezdik a K.-kat elhelyezni, melyek a számukra kinálkozó legjobb helyet: a körítőfalak pillérközeit foglalják el. Utóbb valamennyi pillérközben egy-egy K. foglal helyet és K.-vá lesz a mellékhajóknak nyugati végződése, a tornyoknak alsó része is. De építészetileg egyik legszebb, bár nehéz megoldásu elrendezés az u. n. kápolnakoszoru (l. o.) az apszis körül, vagyis mikor a félkörü apszist sugaras irányban, egymás mellé sorakozva K.-k veszik körül. E sugaras irányu K.-k építését már a román építészet kezdi meg. (l. Építészet XII. képmelléklet 12. ábrájában az issoirei St. Paul-templom alaprajzát), de legnagyobb tökélyre a csúcsíves építészet viszi; a párisi, beauvaisi, amiensi stb. katedrálisok apszisainak K.-koszoruja a csúcsíves építészet egy-egy csodája. Hazánkban K.-koszorus templom nem maradt reánk; ilyennek voltak az elpusztult egri, nagyváradi és kalocsai templomok. Majdnem valamennyi középkori várnak és várkastélynak megvolt a saját K.-ja, mely néha a szobasorban foglalt helyet, legtöbbször azonban egy különálló, vagy legalább kivülről is erősen kiemelt épületet alkotott. Hasonlóképen a főpapi rezidenciáknak is mindig voltak K.-i. Ezek gyakran kettős K.-k voltak: a felső a várúr vagy az érsek ájtatoskodása számára, az alsó a katonaság vagy a közönség számára. Igen szép csúcsíves kettős K. van a győri püspöki rezidnciában is, melynek egyik csinos oszlopőjét az Építészet XVII. képmellékletének 9. ábrája mutatja. Várkápolnáink közül a vajda-hunyadinak alaprajza és az egész várkastély tervébe való beillesztése az Építészet XVII. képmellékletének 1. ábrájában látható. Keresztelő-K, sír-K., fogadalmi-K. stb. Keresztelő-K. az, melyben a keresztséget szolgáltatják ki. Ez lehet a templomnak bármely, a keresztelő medencét magában foglaló K.-ja, vagy lehet a templom közelében egy egészen különálló épület is; ez utóbbi esetben azt inkább Baptisterium-nak (l. o.) hivjuk. A sír-K. a temetőben épült K., melybe új sírok ásása alkalmával a temetőben talált csontokat hányták; ez oknál fogva azt csontháznak (l. o.) nevezzük. A temetőben épült K.-k azonban nem mindig csontházak; gyakran valóságos kis templomok, melyekben - különösen halottak napján - misét mondanak. Hazai sír-K.-ink közül megemlítjük a jaákit (l. Csontház), a soproni szt. Jakab K.-t (l. Építészet, XVIII. képmelléklet 10. és 11. ábra), a selmecbányait stb. Egyéni ájtatosság számos fogadalmi K.-t emelt templomok mellett, vagy egészen különállóan valamely csodatevő helyen, kálvárián stb. Ugyancsak minden nagyobb körházban van egy K. is, mely nem ritkán a pavillonszerü elrendezés középpontját képezi.

Forrás: Pallas Nagylexikon