Kapu

nyelvünkben tulajdonképen csakis kocsibejárót jelent, tehát nagyobb méretü ajtót, melyen kocsik járnak keresztül. Van gazdasági udvarok és lakóházak udvarainak elzárására szolgáló K., azonkivül fő- és mellék-K.

[ÁBRA] 1. ábra. A Strozzi-palota kapuja.

A gazdasági udvarokhoz szolgáló K.-k rendesen kerítésbe illeszkednek és fagerendákból készült vázon megerősített lécekből vagy deszkákból készülnek. A lakóházak K.-i rendesen rámaműből állók, a ház falába beillesztvék és a nekik szánt falnyilást teljesen kitöltik. Hol egy, hol két, sőt néha 3 szárnyuak, melyek közül azonban a személyközlekedésre csak egyik szárny v. egy abba illesztett kisebb ajtó a K.-fia (l. Fiókkapu) van beillesztve. Tágabb értelemben az emlékszerü épületnek főbejáróit szintén K.-nak hivjuk, ha azokon esetleg kocsival nem is járunk át. Kényelmes közlekedést biztosítő K.-nak legalább is 2,50 méter szélesnek és 2,80 m. magasnak kell lennie; akloknak, pajtáknak, színeknek stb. K.-i azonnban 4,00, sőt több méter szélesek is és megfelelően magasak, mig váraknak, emlékszerü épületeknek K.-i az épület architekturájától függvén, még ennél sokkal nagyobb méretüek is lehetnek.

[ÁBRA] 2. ábra. A pozsonyi várkapu.

A K. lehet nyilás valamely falban, mely esetben fölül egyenes szemöldje van, vagy tetszőleges ívben van beboltozva; oldalai majd mindig függőlegesek, csakis az egyiptomi és görög építészetben szélesebbek néha valamivel alul mint fölül. Ha a K. teljesen különálló és fölül nincs szemöldje vagy nincs betetőzve (kert-K. v. valamely kerítésen átvezető K.), akkor az két falazott vagy kőpillér, avagy erős faoszlop (kapubálvány, kapufélfa) közé van beékelve.

[ÁBRA] 3. ábra. A toledói Napkapu.

A K. mindig kétszárnyu; szárnyai lehetnek lécből, többé-kevésbbé díszes kovácsolt vasszálakból, néha bronzból, leginkább azonban - mint az ajtószárnyak (l. Ajtó) - táblázott, egymásba vésett deszkákból. Bejáró K.-k szárnyai befelé, istálló-, csűr-, stb. K.-k szárnyai kifelé nyilnak, néha - különösen színeknél - oldalvást eltolhatók. Építőművészeti kiképzésük miatt itt különösen a ház-K.-kat és vár K.-kat fogjuk tárgyalni. Templomok bejáróit, akármilyen nagyok is, ajtónak hivjuk, csupán a díszes és emlékszerüt nevezzük kapuzatnak (l. o.) vagy portalenak. Az u. n. diadal-K.-t v. diadalívet, mint egészen önálló K.-alaku műemléket, l. Diadalív.

Lakóházak, paloták, nyilvános épületek stb. K.-inak architektonikus díszítése minden korszak építőművészének egyik legkedveltebb támája volt, hisz azon keresztül lépvén az ember az épületbe, azt kellett a ház többi alkatrészei között kitüntetni. Már az egyiptomi építészetben majd utolérhetetlen komoly fenségben látjuk a K.-t kitüntetve; a templom körítő falainak K.-ja egyenes szemöldével, széles, polikrom díszítésü keretével, a mellette levő két pilonnal (l. Építészet II. képmelléklet, 15 ába) mint teljesen bevégzett művészi koncepció áll előttünk. Rendkivül festői és díszes a japáni építészet pazar festésü fa K.-ja (l. Építészet I. képmelléklet 2., 3., 4. ábrák) és az indus pagodáknak toronyszerü főbejárója (l. Építészet V. képmelléklet 9. ábra). A görög építészet a templomoknak a perisztil oszlopaitól majdnem eltakart K.-ját v. egyszerüen csak mint a cella falának megszakítását - és akkor minden egyéb dísz nélkül - jellemezte, vagy kisebb méretü ajtófélét tervezett s azt sámbránnal, volutás gyámkövekkel hordott párkányzattal díszítette; e tekintetben az athéni Erechteion K.-ja egyike a legszebb művészi alkotásoknak. A római középületek bejárói szintén egyenes szemöldü, gyámköves párkányzatu ajtók; a vár K.-ikról alább, diadalíveikről (l. o.) másutt van szó. A román és csúcsíves építészet K.-i többnyire rokonok templomaiknak kapuzatával (l. o.; a pozsonyi városház K.-ját l. Építészet VII. képmelléklet 12. ábra). Nagy művészi érzékkel és a legváltozatosabban képezte ki a K.-kat a renaissance. A toscanai stilus a majdnem komor egyszerüségü K.-t kedveli, mint azt p. a firenzei Strozzi-palotában (1. ábra) látjuk. A francia renaissance a K. kiképzésében az olasz nyomán halad, szabadabb felfogással, sokszor ötletszerü, finom architekturával. A német renaissance roppant nehézkes építészeti dísszel látja el K.-ját (l. Építészet XIII. képmelléklet 1. ábra), mig a magyar vagy az olasz nyomán haladva egyszerü és eléggé ízléses (l. Építészet XXVI. képmelléklet 2. ábra), vagy német minta után meglehetős nehézkes, mint p. a gyulafehérvári templom északi mellék-K.-ja. A barokk és rokoko sokszor még a renaissancenál is nagyobb fontosságot tulajdonít a K.-nak; kettős oszlopokkal, kariatidákkal, gainekkel stb. szegélyezi, nagy zárókövekkel, többszörösen hajlított szemöldpárkánnyal koronázza. Igen jellemzők a bécsi császári palota mitologiai alakokkal díszített K.-i, ugyancsak a bécsi arisztokrácia palotáinak (Liechtenstein, Kinsky stb.),a pozsonyi Pálffy-, a budapesti volt Grassalkovics- (l. Építészet XVII. képmelléklet 6. ábra) palotáknak, a Károly-kaszárnyának, a budai várpalotának stb. K.-i.

A vár K.-k, körítő falak K.-i stb. rendeltetésük miatt nagyban különböznek egyéb épületek K.-tól. Egész a puskapor használatáig azok tornyokkal, bástyákkal stb. vannak védve; már a renaissance alatt inkább dekorativ jellegük lesz, mig napjainkban csakis mint olyanoknak van értelmük. A görög építészet erődítvényeinek K.-i egyszerü, minden lényegesebb dísz nélküli nyilások, fölül egyenes szemölddel (l. Építészet VI. képmelléklet 5. ábra) vagy hegyes álboltozattal (l. Építészet VI. melléklet 3. és 4. ábrákat), védő tornyok nélkül vagy azokkal (l. Építészet VII. képmelléklet 2. ábra). A római vár-K. az etruszk nyomán (l. Építészet VI. képmelléklet 10. és 12. ábrákat) boltozott, rendesen felgömbölyü tornyokkal védett, fölül sokszor díszes architekturával. A rómaiaknál oly elrendezést is találunk, hogy kocsik számára nagyobb nyilás v. nyilások mellett a gyalogosoknak is vannak külön bejárói. Valóban megfélemlítő architekturával környezetten és renkivül ügyesen védve látuk a középkor vár-K.-it. A rómaiak széles nyilása itt összezsugorodik; szellemesen szerkesztett vonóhidon át jutunk a K.-ig, megy crénelage-os tornyokkal, kiugró erkélyekkel van védve és a külső szárnyas K. után még két-három, részint szárnyakkal, részint fölülről leereszthető vasrostéllyal elzárható nyiláson keresztül enged csak a várba bejutni. A 2. ábrában a pozsonyi várnak a XV. sz.-ból származó K.-ját mutatjuk be. Igen érdekesek a középkor elején épült mór és arab város-K.-k, különösen Spanyolországban és Egyiptomban. Római mintára többnyire két félgömbölyü toronnyal védettek, mely tornyok egymás között többszörösen kiugró bolthajtással vannak összekötve. 3. ábránk a toledói Napkaput ábrázolja. A renaissance-szal, mint mondottuk, a vár-K.-k jelentősége védelmi célokból mindinkább aláhanyatlik. Architektonikus kiképzésük csak díszítés és mint ilyen sokszor igen előkelő és nemes; védelmi tekintetben semmi értelmök. E korszak vár-K.-inak díszítésére erőteljes oszloprendeket használ, nagy hatásu rusztika architekturával kombinálva (Verona, Velence, Cambrai stb.).A díszítés néha több emelet magasságában halmozódik egymásra és mint ilyen igen gazdag és jól ponderált (Nápoly, Toledo stb.). Minden jelentőségét elvesztette a vár-K. a barokk és rokoko korszakban. Ez akkor már csak egy diadalív-féle római mintára (Páris, Bécs, Gyulafehérvár), majd ez is eltünik és a város területének kezdetét csak néhány dekorativ oszlop, korlát, egy többé-kevésbbé díszes vámépület stb. jelzik.

K. a halászatban a kürtőnek azon első része, melybe a hal befelé haladva legelőször jut. Cégénél (l. o.) pedig azon nyilás, melybe a gamzsahálót állítják.

Forrás: Pallas Nagylexikon