Kéményégés

keletkezik, ha a kéményben a hagyag tisztítás következtében a szurok és korom oly mennyiségben felszaporodik, hogy egy a tűzhelyről felszálló szikra meggyujthatja. A korom inkább sziporkázást, a szurok ellenben nagy hőfejlesztéssel járó lángolást létesít; mindkettő annyiban lehet veszélyes, mert az égő anyag a kéményen kiszállva, felgyujthatja a tetőt és mert a kémény annyira áthevülhet, hogy megreped és a keletkezett hézagon át tüzet foghat a tetőzet faszerkezete is. Szilárdan épült kéménynél a tűzoltóság vizzel telt edényeket helyez el minden veszélyeztetett ponton, a kémény környékét lelocsolja és folyton egész hosszában a kéményt szemmel tartja; ha a tető puha (tűzveszélyes), a kémény tetejére helyezett sűrü dróthálóval a sziporkázást megakadályozza, egyébként azonban a kéményt kiégni hagyja és a kéményseprővel kikotortatja. Ha azonban a kémény szerkezete olyan, hogy égésben maradása veszélyes lehetne, akkor a tűz elfojtandó, vagyis alul kénport gyujtanak meg, hogy a felszálló kéngáz az égést elfojtsa, avagy elzárják minden nyilását, hogy az égési termények maguk fojtsák el a tüzet, vagy legvégsőbb esetben vizet öntenek a kéménybe.

Forrás: Pallas Nagylexikon