Khartum
(Chartum), az egykoron Egyiptom birtokát tevő Szudánnak
fővárosa a Kék-Nilus balpartján, közel azon helyhez, hol a Fehér-Nilussal
egyesül. K.-ot 1823. Mehemed Ali kezdte várossá építtetni és 1830-ban egyiptomi
Szudán kormányzóságának székhelyévé tette. Kedvező fekvésénél fogva csakhamar
egész ÉK.-Afrika kereskedelmének középpontjává lett és már 1882. lakóinak
számát 70,000-re becsülték. Egyiptommal távirói összeköttetésben állott. Forgalmának
főcikkei voltak a bevitelben fegyverek, puskapor, kelmék és üveggyöngyök; a
kivitelé elefántcsont, gummi arabicum, tamariszkus, structoll és bőrök; végül a
rabszolgakereskedést is űzték titokban. A város alacsony téglaépítményekből és
nagy kertekből állott és egyhangu képet nyujtott. A nagyobb épületek voltak:
két, európai módra épült kormányzói épület, a mecset, a kaszárnya, a kat.
hittérítő intézet iskolával, egy kat. és egy kopt templom. K. több tudományos
expediciónak (Baker Sám.) szolgált kiinduló pontjául; a kat. hittérítőkön kivül
protestáns hittérítők is működtek benne; végre az 50-es évek elején innen
indultak ki azon vállalatok, amelyek a felső Nilus vidékét a kereskedelemnek
megnyitották. A máhdi lázadása folytán 1885 jan. 26. a fölkelők birtokába
esett, miután Gordon 1884 márc. 12. óta magát benne védelmezte volt. Gordon a
város bevételénél maga is elesett.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|