Klisszura
az aldunai szoros legkeskenyebb és legszebb része, mely
Drenkovától Orsováig terjed s igy kiterjed a Duna azon szakaszára, melyben az
először DK., aztán ÉK-felé folyik s melyben a hajózás (a viz alatti szirtek és
sellők miatt) eddig az év nagy részében csak kis hajókra való átszállással vagy
egyáltalában nem volt lehetséges. Ez a folyamszakasz foglalja magában - a
Vaskapu kivételével - az összes hajózási akadályokat, melyeknek eltávolítására
most folyik a magyar állam vezetése alatt álló nagy szabályozási művelet. Itt
követik egymást sorban a Kozla, Dojke, Izkás, Kis- és Nagy-Tachtalia, Greben és
Juc sellők. Ezen szakasz szélessége 2041 és 151 m. közt változik s már e
különbségekből is érthető, mily óriási rohamosnak kell itt helyenkint a Duna
folyásának lennie. Az egész szorost végig 6-800 m.-ig emelkedő hegyek kisérik
ugy a magyar, mint a szerb parton. Drenkovától Grebenig a folyam szélessége
300-1100 m., a legkeskenyebb része a Dojke sellőnél 300 m. Az éles fokkal a
Duna medrébe kiszökő Greben-hegy a folyam szélességét 470 méterre csökkenti,
sőt a vizből itt kiemelkedő Vranik szikla a viz hajózható ágát csak 132 méterre
szorítja. A Greben hegyfoka Ny-felé hirtelenül visszakanyarodván, az imént csak
470 m. széles folyam egy csapásra 2041 méterig szélesedik, végtelen
vizfelületével valóságos tenger képét tárván fel. A K. szorosnak ez az átmenet
legmegkapóbb része, de az itt folyó szabályozási munkálatok folytán (melyek a
Greben orrát 150 m. szélességig lerombolták) eredeti nagyszerüsége jórészben
elveszett. Grebentől Juc sellőig a K. szélessége átlag 1000-1500 m. Juctól
kezdve a folyam ÉK-felé kanyarodik és Plavisevicáig átlag 700-1000 m. széles.
Plavisevicán alul kezdődik a K. legkeskednyebb és legszebb része, a Kazán (l.
o.) szoros, melynek szélessége átlag nem több 3-400 méternél, de legkeskenyebb
helyein csak 186 és 151 m. Orsovánál véget ér a K., melynek egész hossza 70 km.
és melynek Grebenig terjedő részét Felső-, azon aluli részét Alsó-K.-nak is
szokták nevezni. Az ezen folyamszakaszban jelenleg folyó nagyszabásu
szabályozási műveleteket l. a Duna cikknél (V. köt. 593. l.). Az egész K.-n
végig megy a balparton a Széchenyi-út (a Baross- és Széchenyi-emléktáblával), a
jobb (szerb) parton a Traján-út nyomai látszanak a Traján-táblával. Irodalmát
l. Kazán.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|