Konzonáncia

(lat.) a. m. jó hangzás; a zenében minden oly hangköz vagy hangzat, melyek e néven a zeneelméletben mint összehangzók ismeretesek. A hangközökkel szemben ilyenek: az uniszono, a tiszta negyed és ötöd, meg a nyolcad hangköz; ezek tökéletes K.-k. Továbbá a nagy- és kisharmad, s a nagy- és kishatod hangköz, melyek már tökéletlen K.-knak neveztetnek, mivel alteráció alá vannak vetve, de a nélkül, hogy K.-juk szenvedne általa. A hangzatok közt a teljes K.-t csakis a kemény és lágy hármas hangzat képviselik. Ez azonban szélesebb értelemben éppen nem zárja ki a K.-t más hangzatokkal szemben, melyeket a harmonia (l. o.) szabályai szerint mint többé-kevésbbé disszonáló (l. Disszonáncia) hangzatokat le kell vezetni, illetve feloldani, de azért ez nem zárja ki, hogy némelyek közülök a K. kellemes érzését ne keltse fel, mint p. az uralgó hetes, kilences s a bővített hármas az uralgó hetessel.

Forrás: Pallas Nagylexikon