Kriza

János, költő, népköltési gyűjtő, unitárius püspök, szül. Nagy-Ajtán (Háromszék) 1812 jul. 28., megh. Kolozsvárt 1875 márc. 26. Székely származásu volt, faján holtig odaadó szeretettel csüggött s a székelység szellemi életének maradandó emléket állított. Atyja torockói származásu unitárius pap volt. K. 8 éves korában a torockói algimnáziumba került, s felsőbb osztályokat Székely-Kereszturon, majd Kolozsvárt járta, u. o. végezte a bölcsészetet, jogot és teologiát. Könyvszerető ifju volt s megtanult németül, angolul és franciául; buzgó munkása volt a 30-as években alakult kollégiumi olvasó-társaságnak, s megindítója a kis kör Viola, később Remény c. folyóiratának. 1835. megválasztották a kolozsvári unitárius egyház lelkészévé, de előbb külföldi egyetemekre ment s 2 évet Berlinben töltött. Visszatérte után a megfeszített munka miatt sokat betegeskedett s 2 évig csak káplán segítségével végezhette az egyházi szolgálatot. A kollégiumi körhöz még jó ideig hű maradt. E kör munkálataiból 1839. egy Remény címü zsebkönyv jelent meg, melyet az akkori kritikai lap, a Figyelmező dicsérettel emelt ki (Toldy F. birálta); e kötet tartalmának legjavát a K. dolgozatai teszik; ő rejtőzik a Vadromi, Taraczki, Tündefi, Ajtavári álnevek alatt is. A kedvezően fogadott zsebkönyvet Szentiványi Mihály folytatta még 2 éven át s e folyamatokban is K. dolgozatai tüntek ki legjobban. Leginkább népdalok és átdolgozások (Burns után) voltak ezek; eredeti költeményei egészséges, igaz hangjokkal a népköltés üde fuvallatát éreztették, mielőtt Petőfi fellépett s Erdélyi János megindította népköltési gyüjtését. Irt az Athenaeumba és az erdélyi szépirodalmi lapokba is; versei csak nemrég jelentek meg összegyüjtve. Kiválóan dalköltő. Szerelmi dalainak naiv érzelmesség és szelid humor a legfőbb hangulata; ezek közül több átment a nép ajkára is (A kis leány kertjébe...); katona-dallaiban is népies motivumok érvényesülnek s a székely népmelankóliája szólal meg. Szonetteket, epigrammokat is irt, de ezekben a régibb költők hatása alatt állt. 1843-tól elhallgatott, gondjai elvonták a költészettől, melyben a nemzeti irány legjelesebb úttörői közé tartozott. Egyházi hivatala majdnem egészen lekötötte, amellett az unitárius kollégiumban a vallástant is előadta. Egyházi pályáján egyre emelkedett, előbb kolozsdobokai esperessé, 1861-ben szuperintendenssé választották; egyházi elnöke volt az unitárius vallásközönség zsinati és egyházi fő- és képviselő tanácsának, igazgatója a papnevelő intézetnek. Később kir. tanácsossá nevezték ki, mely kitüntetés az unitárius papok közt őt érte először. Az akadéma 1841. levelező tagjává választotta. Az egyházi irodalmat is művelte; vannak egyházi beszédei (Erőhatósság a keresztény vallástanító fő tulajdona, zsinati beszéd, Koloszvár 1841), kézikönyvei (Erkölcstan népiskolák számára), kisebb értekezései, s megalapította 1861. a Keresztény Magvető c. egyházi folyóiratot. Papi és családi példás erényei és érdemei miatt közbecsülésben és szeretetben élt. Rövid betegség után váratlanul halt meg. K.-nak legnagyobb irodalmi érdeme a székely népköltési termékek összegyüjtése. Már ifju korában gyüjtött, előbb mint Erdélyi János. Mikor pedig saját muzsája elhallgatott, szabad idejét és erejét gyüjteménye feldolgozására és kiadására fordította. Már 1843. előfizetést hirdetett rá, mivel azonban még akkor nem sejtették a magyar népköltés gazdagságát, a kiadás pártolás hiányában akkor elhalasztódott. Időközben létrejött az Erdélyi János gyüjteménye (1846-1848), mely a K.-ét nem tette fölöslegessé, mert az erdélyiek alig járultak valamivel Erdélyi János gyüjtéséhez. Később Mikó Imre gróf felajánlotta a kiadás költségeit, s ekkor megjelent a Vadrózsák, székely népköltési gyüjtemény (I. kötet, Kolozsvár 1863). E gyüjtemény mintaszerü, mint a közölt termékek értékére és megválasztására, mind tartalmi és alaki hűségére nézve. K. kitünően ismerte anyagát és rendkivüli biztossággal osztályozta és dolgozta fel; nagy figyelemmel van a termékek népi eredetére, s a szöveget egészen a székely kiejtés szerint adja. A magyar nyelvészetre nézve igen értékes adalék volt a székely nyelvsajátságokról a kötetbe irt értekezése, szótárral; ezt az akadémia Sámuel-díjával tüntette ki. A Vadrózsák ismertette meg a világgal a székely népballadák legtöbbjét. K. a II. kötet anyagát is összegyüjtötte s a feldolgozásban is előrehaladt, de ezt már nem adhatta ki. Általán K. inkább működésének irányával, mint műveivel hatott; ama törekvésével, hogy az irodalmi költészetet összhangba hozza a néplélekkel.

Forrás: Pallas Nagylexikon