Labrador

nagy félsziget É.-Amerika angol részében, az Atlanti-oceán, a Hudson-öböl és Hudson-szoros közt, 1 100 000-1 170 000 km² területtel. Belseje 6-700 m. magas terméketlen fensík, amelyet mindenfelé számos, hatalmas vándorkő takar, alacsony dombok tesznek változatos felületüvé és ős gnájsz-formációkból áll. A központi fensíkról, valamint a Wotchish-hegyekről számos folyó és patak zuhan alá. Az éghajlat zord és rideg ugyan, de déli és keleti felének nagy részében a földet nem teszi lakhatatlanná. Nainban az évi középhőmérséklet - 6,2°, a nyári +10° és a téli -25,2°. A hirtelen változások igen gyakoriak. A déli részekben tűlevelü fákból, jegenyékből és fűzekből állanak az erdők, amelyek legfölebb az 57°-ig nyulnak. A rozs ritkán érik meg, ellenben burgonya, répa és kel megérik. Labradoriton kivül találni azbesztet, vasat, rezet és hegyi kristályt. A szárazföldi emlősöknek mintegy 20 faja él L.-ban; igy a jegesmedve, mosómedve, farkas, sarki róka, 9 rágcsáló, köztük 2 nyúlféle, a rénszarvas stb. A madárfajok száma 150-160. Az édesvizekben a lazac igen gyakori. A rovarok igen számosak. Házi állatul csak a kutya és a rénszarvas szolgál. A partok mellett a tenger rendkivül gazdag halakban, főleg tőkehalakban, heringekben és makrelákban, amelyek fogására évenként juniustól szeptemberig, főképen a Domino-kikötőben (É. sz. 531/2°) Angliából és Uj-Fundlandból legalább 30 000 halász gyül össze. A halászaton kivül a vadászat nyujt kivitelre anyagot. A lakosok, összesen mintegy 10 000, indusok, akik az algonkin törzshöz tartoznak; eszkimók, akik az északi partokon, főképen Hoffenthal, Nain, Okkak és Hebron állomásokon laknak és protestáns keresztények, továbbá franciák és angolok. A földmivelésnek még alig találni nyomait. L. nagy része Kanadához tartozik; csupán az ÉK-i partvidék a Belle-Isle-szorostól a Chidley-fokig, azaz az É. sz. 52°-60° 25´-ig és a szárazföld belseje, a Ny. h. 69°-ig terjedő rész a tulajdonképeni L., amelyben leginkább eszkimók és térítőik, a morva-testvérek laknak. L.-t, a normannok Helluland-ját, az 1000. év után Leif, Vörös Erik fia, fedezte föl először. Második fölfedezője 1497. Giovanni és Caboto Sebestyén volt, 1500. Cortercal Gáspár hatolt el ezen É-i vidékekre. A brit halászok 1504 körül alapították Brest nevü első állomásukat a Belle-Isle-szoros É-i partján. 1792. Michaux András tett rajta botanikai kutatásokat. 1838-ban Mac Lean Chimo erősségtől Smith erősségig keresztülhatol a félszigeten. 1883. tudományos expedició indul ki a Misztasszini-tó környékének átkutatására. V. ö. Ferland Abbé, Le L. (Quebec 1860); Stearns, L., a sketch of its peoples, its industries and its natural history (Boston 1885).

Forrás: Pallas Nagylexikon