Lakkművek

agyagból, fémből, kivált pedig fából készült és lakkozott edények, butorok és egyéb használati tárgyak, jelesül azok, amelyek Khinában és Japánban készülnek. Japánul Nurimono (bevont mű) a neve, ritkábban használatos az Urusi-saiku (lakkáru, gyártmány) elnevezés. A khinai és japáni lakkozás művészete többé nem titok. A Khinában és Japánban nagy gonddal tenyésztett lakkfa (Rhus vernicifera) nedvéből készül a lakk. A nyers lakkot gondosan kell óvni a nap fényétől, a portól, s kémiailag jól megtisztítva kerül a lakkozók kezébe. A lakknak husz fajtája van, ezek közül nevezetesebbek: a szürkebarna, a fényes fekete, a cinóber, a sárga, a világos szürke, a világos barna, a feketés barna és a viráglakk. A nyers lakk kilójának ára 1875. átlag 4 frt, 1882. 9 frt volt; a kikészített lakk a faj minősége szerint tetemesen drágább, igy 1882. a szürkebarna kilójának ára 18 frt, a cinóberlakké 13 frt, a fényes fekete lakké 15 frt volt. A lakkozás és a díszítés módja szerint a lakkművek igen sokfélék. A khinai, de még inkább a japáni művészi ipar számos nagy fejlettségü ágai közt a lakkozott tárgyak készítése kétségtelenül a legtökéletesebb. A japáni ebben is fölülmulja egykori mesterét, a khinait; a művészi ipar ez ágában juttatja legjobban érvényre művészi érzékét, ügyességét, képzeletének csudálatos játékát és utólérhetetlen türelmét, kitartását; amit e téren alkot, azt Európa nyugati népei meg sem közelítik. A japáni lakkozott tárgyat számos kiváló sajátsága páratlanná teszi; ezek: a könnyüség, tartósság, a szép, kecses díszítmény, keménység, fény, ellenálló képesség; nagy keménysége dacára nem törik, nem repedezik, fényét évszázadokon át megőrzi, nem támadja meg sem a forró viz, sem a szivar égető hamuja, sőt ellenáll a hideg állapotban levő alkohol-féle folyadékoknak és a savaknak. A japánok nagyon sós és forró levese nem árt meg a lakkozott facsészének, amelyből azt szürcsölni szokták. Nem tekintve a művészi díszítés kiválóságát, ez utóbbi sajátságok felismerhetően megkülönböztetik az európai gyarló utánzatoktól, amelyek kivált Hollandiából kerülnek forgalomba, nem is szólva a Bécsben és Németországban készült kontár készítményekről. Mindez utánzatok ugyanis gyántalakkból készülnek, melyek nem birnak a japáni lakk sajátságaival. Az indiai és a persa L. merőben különböznek a japánitól, ezek ugyanis fán v. papiron előállított festmények, melyeket tiszta sellakkal vonnak be. A török és az orosz L. szines firnásszal vannak bevonva. Az európai lakk vm. szinnel vegyített borostyánkő- v. kopálfirnász. A XVIII. sz.-ban egy Martin nevü párisi asztalos áttetsző firnászt tudott készíteni, melyet ugy lehetett mosni, mint a japáni lakkot. E firnász neve laque Martin v. vernis Martin; készítési módja ismeretlen. A Martin-féle lakkozott butorok igen keresettek, azért sokan utánozzák.

Forrás: Pallas Nagylexikon