Légjárós szövet

(növ., Aërenchyma, légvezető szövet), a parával fejlődésileg egyenlő értékü szövetforma, kiváltképen a tavi és mocsári növények vizbe merült szárában és gyökerében keletkezik, s vékony-falas, nem parás sejtek, köztük pedig nagy légcsatornák alkotják. Ez a szövet megvilágosítja, hogy a külső életföltételeknek hatása van a belső alakulásra. A L. levegőjében több az oxigén mint a körlégben, a L. tehát a vizben v. iszapban növő részeknek a levegőt szolgáltatja. A L.-tel telt szárdarab v. mellékgyökér külsőleg szivacsos puha szerkezetü és fehér mint a hó. A L.-tel nem kell összetéveszteni a tavi és vizi növényeink hézagos parenchimáját. Ennek más az eredete, valamint a biologiai működése is. Vizi kórókban (Eupatorium cannabinum, farkasnyil), sőt a kosárkötő fűzben is rokoneredetü vizi paralencsék (kéreglikacsok) ismeretesek, melyeknek sejtjei mint fehér gyengéd csomók a likacsok nyilásain kiduzzadnak. Itt a L.-nek csak kis hely felel meg. Ide tartoznak a légreforgó gyökerek is (radix aërotropica), azaz az iszapban termő növényeknek (Jusiacea) meg a mangróvefáknak (Sonneratia Avicennias, Laguncularia) a levegőben egyenest fölfelé növekedő gyökérképletei, melyeket belülről szintén L. alkot. V. ö. Jost, Beitrag zur Kenntnis der Atmungsorgane der Pflanzen (Botanische Zeitung 1887); Schenck, Über das Aërenchym stb. (Pringsheim, Jahrbücher, 20. köt. 1889).

Forrás: Pallas Nagylexikon