Leithner

Antal báró, született Bécsben 1814 jun. 27., u. o. tanult s 1836. jött Selmecre, hol elvégezte az akadémiai tanfolyamot. 1839. bányagyakornok, 1840. pedig a selmeci ólomkohó főnöke lett. Ő kezdeményezte Selmecen a szegényebb kéntartalmu termények pörkölését, és a cinkben szegény termények felhasználását cinkvitriol előállítására. 1843. lett helyettes kohóigazgató Selmecen és később Körmöcbányán. 1848. kinevezte a magyar minisztérium selmeci fő kohógondnokká. A szabadságharc leveretése után elvesztette állását, és hadi biróság elé állítatott, 1850 máj. 24-ig ült a pozsonyi börtönben. 1851. talált a felső magyarországi «bányapolgárság»-nál alkalmazást, és oly jó eredménnyel kezelte a társulat kohóit, hogy 1854. a közgyülés őt minden üzletágak és birtokok igazgatójává megválasztotta. 1858. elfogadta az akkor alakult tergovai társulat vezérigazgatói állását; azonban a társulat nem bizonyulván életre valónak. 1861. megvált tőle. Ezután Bécs közelében egy kis birtokot bérelt ki és gazdászattal foglalkozott. 1867. állami szolgálatba vették fel, kinevezték Nagybányára kohóügyi előadóvá bányatanácsosi ranggal. 1876. az állami főszámvevőszékhez osztálytanácsossá, 1881. pedig miniszteri tanácsossá és második osztályfőnökké nevezték ki, 1887-ben pedig nyugalmazták. Irodalmi tevékenységét főképen a Pester Loyd-ban megjelent cikkekben fejtette ki. Ezeken kivül említésre méltók: Elmélkedések a hazai bányászat újjászervezéséről (1872); A magyar rézbányászat hanyatlása (1885); A felsőmagyarországi rézbányászat jelene és jövője (1887); Emlékirat a felsőmagyarországi rézbányászatról és a réz kohósításáról (1889., Bány. és Koh. Lapok 1894).

Forrás: Pallas Nagylexikon