Linos

valószinüleg a görög néphitnek természetistene, s mint ilyen a kánikulában elhervadó vegetációt személyesíti, akinek fonnyadásáról a görög nép kesergő dalai annyit zengettek. Már Homeros melíti a L. után kesergő énekeket. Argoszban ősrégi ünnepei voltak, ahol Apollon és Psamate királyleány fiának mondották. Anyja titokban szülte meg és kitette egy hegyre, ahol juhpásztorok megtalálván és fölnevelvén, később kutyák tépték szét; azonban Psamaténak apja a megtörtént szégyen hirére leányát megölte. Erre Apollon szörnyezt (Poinét, a boszu istennőjét) bocsátott a tartományra, amely elrabolta az anyák gyermekeit. Az argosziak már kétségbe voltak esve, mig végre az orákulum meghagyása szerint engesztelő ünnepet fogadván s megfelelő templomon építvén Apollon tiszteletére, megmenekültek a további vésztől. Az ünnepet (neve: arneisz a. m. bárányünnep, vagy kinofontisz a. m. ebölő ünnep) az u. n. bárányhónap ebnapján tartották, amikor a bárányokat áldoztak fel és kutyákat öltek le, a gyermekek kara pedig L.-ról és Psamatéról siralmas dalokat zengedezett. Másutt, p. Tétében, a Helikon és Olimpus hegyek környékén Urania muzsa és Amfimaros korán elhunyt gyermeke s a L.-dalok feltalálója gyanánt tisztelték, akinek sírját több helyen is mutogatták. Állítólag Apollont dalversenyre szólítván, ezért az isten halállal büntette őt. Szobra a Helikon egyik barlangjában állott, ahol évenkint a muzsáknak bemutatott áldozat előtt neki is áldoztak. Végül a későbbi verzió szerint Heraklesnak énektanítója volt, akit egyszer szigoruságáért a bősz Herakles leütött.

Forrás: Pallas Nagylexikon