Livius

Titus, római történetiró, szül. Padovában Kr. e. 59., megh. u. o. Kr. u. 17. Augustus uralkodása alatt ment Rómába, s mindvégig megmaradt a császár kegyeiben. Nagy műveltségü és tudományu férfiu volt, de egyéb iratainál sokkal fontosabbak a római történelemről ab urbe condita (a város alapításától kezdve) irott könyvei, melyek a Drusus haláláig (Kr. e. 9.) terjedő eseményeket ölelték fel s L.-nak 40 évi munkájába kerültek. Ezen mű, noha mélyebb kritikai szellem nélkül van s adatainak pontossága is sokszor kétséges, mégis remek külső alakja s a benne nyilatkozó erkölcsi fönség miatt a római irodalom egyik legbecsesebb gyöngye. Eredetileg 142 könyvből állott, melyeket már maga L. dekadokra (10 könyv) osztott, s ma is még ezt az elnevezést használják; de csak 35 könyv (a 10 első s a 21-45) maradt ránk, meg néhány töredék (Periochae v. Epitome is), mely kivonatosan ad egyet-mást az elveszett részekből. Legmegbizhatóbb kiadásokat készített Drakenborch nyomán Klaiber (15 köt., Stuttgart 1820-28). Alschefski (1-3 köt., Berlin 1841-46); Madwig és Ussing (Koppenhága 1886 s köv.) és Luchs (3-4 köt., Berlin 1888-89); továbbá zsebkiadásokat Weissenborn (Lipcse 1860) és Hertz (u. o. 1857-64). - Nálunk L.-szal csak a latin nyelv tanítása szempontjából foglalkoztak, s teljes fordítása magyarban még nincs is. Az iskolák számára magyarázatos kiadást készítettek: Iványi (Budapest 1870 és 1875); Szénássy (u. o. 1867 és 1870); szemelvényeket adtak; Szegedi S., Pirachala J., Bartal és Malmosi stb.; részben lefordították: Dávid István (XXI. könyv, Pozsony 1884), meg ifj. Schiefner G. és Vajdafy G., a Lampel-féle Római remekirók magyar fordításban c. vállalatban.

Forrás: Pallas Nagylexikon