Magyar nyelvtörténeti szótár

A hatvanas évek végén s a hetvenesek, elején nagy élénkség mutatkozott a magyar nyelvtudomány terén, egyrésztaz összehasonlító nyelvészet fellendülése, másrészt a Magyar Nyelvőr megindulása folytán. Az előbbeninek legtevékenyebb képviselője Budenz József s az utóbbinak szerkesztője Szarvas Gábor világosan látták a biztos nyelvtörténeti alap szükségét, amelyre kell támaszkodnia minden nyelvészkedésnek, ha azt nem akarja, hogy összes alkotásait kártyavárak gyanánt fölforgassa egy-egy új tény, mely elkésve jut tudomására a nyelvésznek. Ujra fölkarolták tehát a M. ügyét, mely Mátyás Flórián kisérletével (a hatvanas években) elszunnyadt volt s legközelebbi társaikkal szövetkezve fölhivást bocsátottak ki, hogy több dolgozótársat nyerjenek s hogy igy vállvetve annál biztosabban s teljesebben megalkothassák e valóban nemzeti érdekü vállalatot. Ezt nemsokára a magy. tud. akadémia vette pártfogása alá, szerkesztőséget, illetőleg felügyelő bizottságot nevezett ki s a dolgozótársaknak illő tiszteletdíjat biztosított. A nagyobb szabásu gyüjtés csak öt évig tartott (1873-78); az 1878. év végén már néhány százezer beirott lapocska állt rendelkezésre s e nagy számu adatoknak kezdőbetük és szócsaládok szerinti rendezése töltötte be a következett két esztendőt (1879-80). A tulajdonképeni szerkesztés, a földolgozás munkája 1881-ben indult meg; ezen év végén állapították meg a szerkesztőknek való részletes utasítást s a végleges szerkesztéssel Szarvas Gábort és Simonyi Zsigmondot bízta meg az akadémia. A szótárnak két fő jellemvonása van. Egyik a lehető legszigorubb tárgyilagosság. Ez a tárgyilagosság annyira megy, hogy a kifejezésnek még csak értékét, jelentését is lehetőleg nem maguk a szerkesztők határozzák meg, hanem régi szótárainkból veszik át (latinul vagy németül), azután pedig - szintén minden szubjektiv magyarázgatás nélkül - egymásután felsorolják a bizonyító adatokat. Ha valamely szó vagy jelentés az eddigi szótárakban hiányzik, ezt maguk pótolják s ha valamely idézetnek hiányos az értelme, ezt egy-két szóval kiegészítik. De amit igy a szerkesztők tesznek hozzá, azt, valahányszor félreértéstől lehet tartani, gondosan szögletes rekeszjelbe teszik, hogy idézeteik minden meghamisitástól meg legyenek óva. A második jellemvonás a szótár tartalmának időbeli megszorítása. A M. szavaink történetét csakis a nyelvújításig kiséri s az újabb irodalom szókincsére nem terjeszkedik ki. Ennek a mekgszorításnak egyik oka az a nyelvújítás-ellenes visszahatás volt, mely nyelvészeink közt éppen akkor jelentkezett nagy erővel, mikor e szótárhoz hozzáfogtak. De szükségessé tette a követett eljárást visszonyaink és eszközeink korlátoltsága is. Hogy tehát a magyar nyelv szavainak és szólásainak kincsei teljesen egybe legyenek gyüjtve, a M.-on, vagyis a régi nyelv szótárán kivül szükség volt még egy másodikra, az újabban megindult Magyar tájszótárra, mely a népnyelv szókincsét gyüjti össze; és szükség lesz még egy harmadikra, mely az újabb irodalmi nyelvfejlődést fogja feltüntetni. A M. 3 nagy kötetben jelent meg 1890-1893. Budapesten, nagy 8-r. Az anyag szócsaládok szerint van rendezve, azért végül teljes betürendes szómutató van mellékelve.

Forrás: Pallas Nagylexikon