Mazzini

(ejtsd: madzini), 1. József, olasz köztársasági agitátor, szül. Genovában 1805 jun. 22., megh. Pisában 1872 márc. 10. Jogot hallgatott és szépirodalommal foglalkozott az egyetemen és azután ügyvédi irodát nyitott szülővárosában, ahol egyúttal az Indicatore Genovese c. lapot, ennek elnyomása után pedig Livornóban az Indicatore Livornese-t szerkesztette. 1830. a carbonarik szövetségébe lépett és árulás játszván közbe, több havi börtönnel sujtatott. Mihelyt szabadságát visszanyerte, Marseillebe távozott, ahonnan hiressé vált nyilt levélben Károly Albert szárd királyt Olaszország felszabadítására szólította fel és az Ifju Itália nevü titkos társulatot és egyúttal a Giovine Italia c. köztársasági lapot alapította. Ennek hasábjain Itália felszabadításáért és egységes, önáló köztársaság szervezéseért lelkesedett és számos titkos klub útján iparkodott a szabadság és egyenlőség eszméjének Olaszországban utat egyengetni. 1834. hazájában in contumaciam halálra itélték és a szárd kormány ismételt felszólítása folytán Svájcból is kiutasították. Miután több évig nyomorgott és bolyongott, 1842. Londonban telepedett le, hol a l"Apostolo popolare-t megindította. 1848 márc. Milanóban találjuk, hol a L"Italia del popolo címü lapot megalapította és a Circolo nazionale c. klubot szervezte. Azután Garibaldi önkéntes csapatába lépett; midőn pedig a szárd csapatoknak Radetzky elől (1848 aug.) Milanóból hátrálniok kelett, felcsapott diktátornak és mindent megtett, hogy az osztrákok előnyomulását megakadályozza és a svájci köztársaságiakat segélyadásra birja. De küzködése hasztalan volt és ő is kénytelen volt az osztrákok elől Svájcba menekülni. Néhány héttel később Liyornóban a nemzetgyülésbe választották, mire Rómába sietett, hol köztársasági elvrokonaival, Armellini és Saffival triumvir címen a római köztársaság kormányzására vállalkozott. Több havi kormányzása alatt Róma nyugodt volt, de nemsokára közelegtek a francia csapatok, kik a várost (1849 julius 3.) bevették, mire M. Londonba menekült. Itt Kossuth Lajossal, Ledru-Rollin- és Ruge Arnolddal a Comitato europeo-t alapította, mely egy általános európai köztársaság alapítását tűzte ki célpontul. Londonból több alkalommal ellátogatott a kontinensre, sőt (álruhában) Felső-Itáliában is járt, ahol az osztrák rendőrséget rémítgette, mely mindig nyomában volt, de elfogni sohasem tudta. Az 50-es években ő és tanítványa, Quadrio Maurizio több fölkelést rendezett, igy 1853 febr. 6. a milanóit és 1857 jun. 29. a genovait; de ezek egyike sem sikerült és hóhér kezébe juttatták a résztvevőket. Midőn pedig 1859. III. Napoleon francia császár fogott kardot az osztrákok ellen, M., aki Napoleonban a francia köztársaság gyilkosát látta, hevesen ellenezte Viktor Emánuelnak Napoleonnal való szövetkezését és az olasz nemzeti egységnek ily módon való meggyalázása ellen hevesen kikelt. Ugyanezen kérdés miatt hasonlott meg M. (és Ledru-Rollin) Kossuthtal is, valamint a magyar emigránsokkal és nem tudta megbocsátani Kossuthnak, hogy ő is Napoleonhoz szgődött (amiért ettől Magyarország felszabadtását várta). A villafrancai béke után tiltakozott Szavója átengedése ellen, Garibaldi expedicióját ellenben minden erejéből támogatta és Róma meg Velence felszabadítására is tüzelte a diktátort. Annál nagyobb elkeseredéssel értesült Garibaldi elfogatásáról, melynek hirére lángoló szavakban mondotta fel a köztársasági párt nevében a monárkiának a barátságot. Viktor Emánuel mindamellett eltörülte a M. fölött kimondott, még mindig érvényben levő halálos itéletet, de M. ezt a kegyelmet éppen ugy utasította vissza, amint utóbb a közbocsánatnak nem vette hasznát. Nem ismerte el a királyságot és midőn a képviselőházba választották, nem foglalta el abban helyét, nehogy a szerinte hamis alkotmányra esküt kelljen tennie. A konspirációkkal ellenben most sem hagyott fel, amiért egy ízben el is fogták; de a kormány, tekintettel multjára és érdemeire, szabadlábra helyezte a reá nézve kényelmetlen idealistát. 1872 elején Pisában telepedett le, titokban, hol néhány héttel utóbb sírba szállt. Genovában 1882. emlékszobrot állítottak neki, 1890. pedig Rómában emeltek neki szobrot, mint az olasz egység egyik bajnokának.

2. M. András, az előbbinek unokaöccse, szintén részt vett az olasz összeesküvésekben és azután Párisban élt s a De l"Italie dans ses rapports avec la liberte et la civilisation moderne c. munkát irta (Páris 1847, 2 köt., németül Lipcse 1848).

Forrás: Pallas Nagylexikon