Megye

ősi intézmény, melynek mintáját a honfoglaló magyarok már a szláv zsupánságokban megtalálták. A honfoglaló nemzetségek rendesen egy-egy megerősített hely körül telepedtek le, és mint p. Somogyban, egy vidéki központot ismertek el. A vezérek korában a nép hullámzása kétségkivül megzavarta a régi birtokviszonyokat s még jobban megzavarta azokat Szt. István, ki az idáig közöseknek tekintett nemzetségi területekből magánbirtokokat hasított ki, vagyis a közlegelőket egyéni birtokokká aprózta fel. Botka Tivadar szerint Szt. Istvántól IV. Béláig kétféle területi felosztás volt: 1. megyei, vagy ősmegyei, mely alatt közigazgatási, és 2. vármegyei, mely alatt ezen megyék területein belül eső katonai területeket értettek, különösen a géyrebben népesített részekben. Egy másik történeti iskola egyáltalán nem különbözteti meg a M.-t a várispánságtól. A M. Balássy Ferenc szerint (A megye és a várispánság, Budapest 1893) «nagyobb kiterjedésü és szabadabb szerkezetü nemzeti vagy polgári területet jelenthet, melyen a vár területén kivül a nemesség és egyház praediumai vagy birtokai és más szabad részektelkei terültek el.Ezek alkották azt a szabadabb polgári területet, melyet mi M.-nek nevezünk, mely nem volt bekebelezve a várispánságba és kezdetben nem is állott a várispánság hatósága alatt, hanem attól egészen külön álló és független területet jelentett. De (némely kivétellel) maga a várispánság is földiratilag a M.-hez tartozott, amennyiben a M. területén feküdt s többnyire a M. nevéről volt elnevezve is». A M.-t régibb okleveleink a comitatusoktól vagyis várispánságoktól megkülönböztetve, provincia, parochia és mega néven említik. Újabban a M. szót rendesen egyházi szempontból használják s értik rajta azt a kerületet, melynek élén püspök vagy érsek áll. Politikai értelemben vármegyét (l. o.) használnak.

Forrás: Pallas Nagylexikon