Mumiák

(arab. mumiya, a. m. földszurok), olyan emberi és állati testek, melyek vagy a természeti viszonyoknak befolyása, vagy kémiai behatás következtében a rothadástól menten maradtak, feloszlásnak nem indultak és alakjukat is többékevésbbé megtartották. Megkülönböztetünk mesterséges és természetes M.-at, minők hol a szárasztó napfény hatása alatt támadnak (fehér M. a Szahara homokjában), hol a hideg légvonat okozza őket (a brémai ólompince hullái), hol a talajnak vegyi tulajdonságai (Serédi Zsófia holtteste Krasznahorkán és az egyik Zay hullája Zay-Podhrágyon). A mesterséges M. az ókor egyes népeinél, különösen az egyiptomiaknál fordulnak elő. Peru és Mexiko régi lakói kiszárítás által temették el halottaikat és a spanyol hódítást megelőző időből egész földalatti városok maradtak reánk, különösen Arica táján. Hasonlókép mesterséges M.-kal találkozunk a Kanári-szigetek őslakóinál, a guanchoknál is. Művészetté fokozva mégis csak Egyiptomban találjuk a M. szokását, még pedig a bebalzsamozás útján (1. Balzsamozás). Az emberek holttestén kivül Egyiptomban M.-at készítettek még mindazon állatokból, melyeket vallásuk szokásai szerint rituális tisztelet illetett meg. Ilyenek voltak: ibiszek, keselyük, macskák, sakálok, krokodilok, majmok, egerek bogár- és halfajták. Egyes tájakon, kivált a hellenizáló korban, az emberi M. fejére a megholtnak arcképét is rátették, ami az antik temperafestésnek nagy lendületet adott s amely szokásnak legkiválóbb emlékei azok, melyek Graf Tivadar kezeibe jutottak és mint a maga nemében páratlan gyüjtemény Budapesten is megfordultak. V. ö. a perui M.-ról; Reisz és Stübel művét, Das Totenfeld von Anconin Peru (Berlin) 1887); az egyiptomiakról: Pettingrew, History of Egyptian mummies (London 1834); Woenig, Der Todtenkultus u. das Paradies der alten Aegypter (Am Nil, II. köt., Lipcse 1892) és udge E. A. Wallis, The mummy, Chapters on Egyptian Funeral Archeology (London 1893).

Forrás: Pallas Nagylexikon