Nassau

Egykori hercegség, amely a német szövegséghez tartozott, de az 1866-iki porosz-osztrák háboru után Poroszországba kebeleztetett be. Területe 4708 km² volt, (1865) 465 636 lak.

N.-t a rómaiak korában a mattiakok, majd az alamannok lakták; ez utóbbiakat 496. Klodvig meghódította, de a tartomány csak 843. került Németországhoz. Később a Laurenburg grófok kapták hűbérbe, s I. Walram gróf (megh. 1020.) volt a dinasztia törzsapja; ennek fiaiban a család két ágra szakadt: II. Walram fölvette a N. címet (az 1160. épült hasonló nevü vártól) s utódjai 1866-ig N.-ban uralkodtak, 1890. pedig Luxemburgot örökölték; I. Ottó a N.-Seldern családot alapította, melynek férfiága ugyan 1423. kihalt, de a leányágából sarjadt orániai hercegek Németalföld trónjára jutottak. A Walram-ágból született Adolf német király (1292-98), kinek unokáiban, 1335. ez az ág is kétfelé (N.-Idstein, kihalt 16ö5. és N.-Weilburg, melyből 1442-1574. ismét a N.-Saarbrücken-család sarjadt) szakadt, s csak Lajos herceg (1605) egyesítette megint a család birtokait. Ennek fiai újra több mellékágat alapítottak (1629, illetőleg 1632 és 1651), melyek közül az új N.-Idstein (1721. kihalt, a N.-Usingen 1816-ig, a N.-Weilburg pedig 1866-ig uralkodó dinasztia volt. E két utóbbi ág 1783. szerződésbe foglalta az első szülöttségi jogot, s Frigyes Ágost) N.-Usingen) 1806. a rajnai szövetséghez csatlakozván, szuverén hercegi címet vett föl; példáját nemsokára Frigyes Vilmos is (N.-Weilburg) követte, mire 1809. a N.-i hercegség területét föloszthatatlannak jelentették ki, s ezt a bécsi kongresszus is (1815) megerősítette. Frigyes Ágost halála után (1816) Vilmos örökölte az egész hercegséget; 1818. alkotmányt adott népének, s 1835. belépett a német vámszövetségbe. Fia, Adolf (1839-66), az 1848-iki mozgalmaktól félve, behozta a parlamenti kormányformát egy kamarával és korlátolt választói joggal, 1850. pedig Wintzingerode minisztere tanácsára a három király szövetségéhez csatlakozott. De 1851., visszautasítva a porosz uniójavaslatokat, Ausztriához pártolt, fölfüggesztette az alkotmányt, új választói törvényt hozott, s az ennek alapján választott két kamara az 1848 óta megszavazott liberális törvényeket részben eltörölte, részben megváltoztatta. A porosz-osztrák konfliktus kitörésekor (1866) ismét Ausztria mellé állott, s a mozgósítást is elrendelte, bár a háboruhoz szükséges pénzt és csapatokat mind a két kamara megtagadta. A porosz csapatok közeledtének hirére azonban Adolf jul. 15. megszökött; három nap mulva a poroszok elfoglalták Wiesbadent, jul. 19. Biebrichet, s a hercegséget egy kormánybiztos alá rendelték 1866 okt. 8-ig, midőn a királyi pátens proklamálta N. tartomány bekebelezését a porosz királyságba. - Az Ottó-ágból sarjadt a XVI. sz.-ban az orániai ház, oly módon, hogy orániai Filibert birtokát nővérére, ki III. Henrik N.-Dillenburg herceg neje volt, s ezek fiára (Renatus, megh. 1544.) hagyta; igy örökölte azt I. Vilmos, ki magát azontul orániai hercegnek hivatta, s akit 1574. a felzendült németalföldiek hadaik főkapitányává és helytartójukká választottak. Utódai, illetőleg örökösei közül II. Vilmos (1626-1650) megérte ugyan, hogy Németalföldet szabad államnak elismerték (1648), de neje, Mária miatt, ki I. Károly angol király leánya volt, véres háboruba keveredett Angliával. Harcias fia, III. Vilmos, 1674. Hollandia örökös helytartója, 1689. Anglia királya lett, de 1702. fimagzat nélkül halván el, hálából, hogy segítségére volt az angol trón megszerzésében, Oránia és Mörs hercegségeket a brandenburgi házra hagyta; minden egyéb birtokait legközelebbi rokona, Friso János Vilmos (1687-1711), N.-Diez hercege és Friesland helytartója örökölte, ki magát azontul orániai hercegnek, birtokát Oránia-N.-nak hivatta. Ennek fia, IV. Vilmos (1711-1751) minden családi birtokot egyesített, s 1748. az Egyesült Németalföldek főkapitánya, örökös helytartója és admirálisa lett. Utódát, V. Vilmost (1748-1806) csak II. Frigyes Vilmos, kinek nővérét nőül birta, fegyverei tartották fönn, de 1795., midőn a franciák bevonultak, Angliába szökött, hol minden birtokáról és jogáról lemondott; kárpótlásul a fuldai püspökséget és Corvei meg Weingarten apátságokat kapta Németországban. Fia I. Vilmos, a rajnai szövegség miatt, s később a napoleoni háborukban (1806-7) összes németországi birtokait elvesztette; később a franciák leveretése után, 1813. visszatért Hollandiába s 1815. Németalföld királya és Luxemburg nagyhercege lett: 1840. lemondott, 1843. meghalt. A trónon fia, II. Vilmos (megh. 1890.) követte, kivel az Ottó-N.-ág férfiága kihalt; Németalföld trónját leánya, Vilhelmina (szül. 1880 aug. 31.), Luxemburg nagyhercegséget Adolf, az előbbi N.-i herceg örökölte.

Forrás: Pallas Nagylexikon