Perikles

a görög államférfiak legkiválóbbjainak egyike, Xanthipposnak, a mikalei győzőnek fia. Anyja Agariste az Alkmaeonidák családjából származott. Pályáját a csatatéren kezdette, de csakhamar a politikához fordult, akkor, midőn Tthemistokles már száműzetésben élt, Aristides pedig elkedvetlenedve visszavonult és igy Athénnek ellenzékre, a tulsúlyra vergődött Kimonnal szemben vezetőre volt szüksége (Kr. e. 469 táján). Kimont 459. osztracizmussal eltávolították Athénből, vele együtt megbukott a tisztán demokrata fejlődés legnagyobb akadálya, a konzervativ areopág is. Ezentul P. lett Athén vezére és az is maradt haláláig. Ő képviseli Athénben a mindenható demikráciát; mert Kimon visszakerülvén, kizárólag külügyekkel foglalkozott, Thukydides pedig, aki arra született, hogy az arisztokráciát újból felemelje, számkivetésbe jutott (443). P. politikája leginkább oda irányult, hogy hazáját egész Hellász felett úrrá tegye, amit azáltal akart elérni, hogy Spártát, mely ezt a politikát megsejtve, idejekorán szakított Athénnel, lehetőleg izolálja és a többi görög államokat szerződésekkel Athénhoz s igy a demokráciához kösse. 457. kenyértörésre került s dolog Spártával s ekkor a tanagrai csatában P. személyes bátorságának számos jelét adta. P. látván, hogy a szárazföldi vezérszerep elveszett, a tengeri hegemoniát vette célba, sőt ezzel be nem érve, valóságos ókori hűbérrendszert fejlesztett, melynek értelmében Athénnek kötelessége volt szövetségeseit megvédelmezni, mig az utóbbiak viszont pénzen és véren váltották meg ezt a védelmet. Habár P. soha sem volt első archon, mégis mint a hadügyek, államkincstár és a nyilvános építkezések vezetője, irányadó befolyást gyakorolt mindenre, ami Athénben létesült. Maga ritkán lépett fel valamely indítvánnyal, azt bizalmasabb barátaira bizta (Ephialtes, Kharinos, Menippos); mig maga egyrészt pártjának valódi lelke volt, másrészt pedig a népet tanulmányozván, ugy intézte az állam ügyeit, hogy a demokrácia ideálját (minden polgár részvétele az államügyekben) minél inkább megközelíthesse. A fennálló intézmények mind-mind változást szenvedtek és a demokrácia szellemében lettek reformálva. Az areopág hatalma korlátok közé szorult, a biróságok helyébe a nép kebeléből alakult esküdtszékek léptek; az állam kiadásainak legnagyobb része (p. a liturgiák) a vagyonos osztályra hárult, egyúttal pedig mindennemü óvóintézkedés megtörtént arra nézve, hogy egyes polgárok tulságos befolyásra ne emelkedhessenek. Hogy a polgárok jogait a legszegényebbek is gyakorolhassák, gondoskodott a tisztviselők díjazásáról, amit követett a népgyülésben megjelenők napidíja, végül a hadi zsold és a szinházi átalány (teorikon). Igy felébresztvén a népben az érdeklődést a közügyek iránt, más úton a nép nemzeti büszkeségének igyekezett tápot adni és élvezetvágyát nemes irányban kielégíteni. Igy történt, hogy a Kimon által megkezdett két u. n. hosszu falat (l. az Athén cikknek az ókori topográfiára vonatkozó részét) befejezte s egy harmadik fal által a felső és alsó várost összekapcsolván, a főváros korszerü megerősítéséről, gondoskodott, amit nyomon követett a város kiékesítése és megszépítése templomok, műemlékek és közterek által. Ekkor épült az Odeion, a Parthenon, a propileumok és mindaz, amit Phidiasnak és művésztársainak génieje felállított, hogy azt az utókor örök mintául tisztelje. mint szónok is nagy volt P.; habár ritkán lépett fel és röviden beszélt, de akkor korlátlanul uralkodott a nép érzelmein és indulatain. Magánéletében igyekezett példát mutatni, hogy kell egyéni érdekeit a közjónak alárendelni és a közvagyont ugy kezelni, hogy gyorsan forogjon és minden fillére igazán csak közcélokra értékesíttessék. Az egyedüli mozzanat magánéletben, amely athéni szempontból kifogás alá esett, Aspasiához való viszonya volt, akivel eleinte még mint nős ember lépett benső összeköttetésbe, majd mikor első feleségétől elvált, házába vette őt és ezzel is kimutatta, hogy a társadalom itéleténél többre tartja azt a boldogságot, mely a művelt és finom ízlésü Aspasia (l. o.) közellétéből fakadott számára. Igy állott P. 444 óta Athén közügyeinek élén, mindig azon igyekezvén, hogy Athént hatalmassá tegye, még mielőtt elkövetkezik a döntő harc Spártával, melyet P. nemcsak előre látott, de várt is. Csak arra törekedett, hogy a döntő mérkőzést annyira elodázza, amennyire lehetséges. Azért addig, ameddig a pénzügyek élén állott, évről-évre 10 talentum ment Spártába az ottani békepártnak. Mikor azonban Epidamnos felől elkövetkezett a döntés, határozottan a háboru mellett szavazott, mint amely most már elkerülhetetlen. Ettől a pillanattól fogva azonban az ligarkikus ellenzék támadásai olyan modort és olyan mértéket öltöttek, aminő azelőtt ismeretlen volt. Csak mikor a viszonyok a legkeservesebb fordulatot vették, pénzügyi válság, döghalál és más veszedelmek fenyegették a nép életét, akkor ingott meg az athéni polgároknak P.-be vetett bizalma; ellenségei (Kleon, Simmias, Lakratidas) felhasználták a kedvező alkalmat és közpénzekkel való visszaélés címén vád alá helyezték (430). Akkor pénzbirságra itélték ugyan, de a nép bizalma visszatért hozzája, sőt azt is megengedték neki, hogy elsőszülött fiainak halála után fiát P.-t házába fogadhassa és fratriájába iktathassa. Ámde akkor P. ereje mát meg volt törve, 429. lappangó lázba esett és belehalt. P. jellemzését és az okokat, melyeknél fogva a történetirás aránylag rövid kormányzatának idejét P. századának nevezte, l. a Görögország cikknek történeti részében. Fő munkák róla és koráról: Filleul, Le siecle de P.; Oncken, Athen u. Hellas, II. 1-200. old.; Schmidt Adolf, Epochen und Katastrophen (1874) és Das perikleische Zeitalter (2 köt., 1877-79); állampolitikájáról Kutzen, P. als Staatsmann (1834).

Forrás: Pallas Nagylexikon