Risztics

János, szerb államférfiu, szül. Kragujevácon 1831. Gimnáziumi tanulmányait Belgrádban végezte. Hazája 1849. Németországba küldötte történelmi tanulmányokra a berlini és heidelbergai egyetemen bölcsészetet és államtudományokat is hallgatott s 1852. bölcsészetdoktori oklevelet nyert. Azután Párisba ment, hogy a francia nyelvet megtanulja; a szerb tudós társaság megbizásából tanulmányozta a császári könyvtárban a régi szerb kéziratokat. 1854. hazatért és állami szolgálatba lépett, hol csakhamar a belügyminisztérium osztályfőnöke lett; 1860-ban Szerbinának konstantinápolyi követe lett és mint ilyen vezette a tárgyalásokat a szerb várak visszaadása iránt; 1868. külügyminiszter és Mihály fejedelem megszületése után, Milán kiskorusága alatt, Blasznevax Milivoj és Gavrilovics Jovánnal együtt 1872-ig szerb régens volt. 1872-73. miniszterelnök volt, mely állásából Marinovics kiszorította, de R. az omladinához, a pánszláv párthoz csatlakozván, 1876. máj. ismét miniszterelnök és külügyminiszter volt. A szerb politikát nagy ügyességgel vezette a szerb-török háboru és a berlini kongresszus idejében, melyen ő képviselte Szerbiát, ugy hogy Szerbia nemcsak függetlenné lett, hanem területe is jelentékenyen megnagyobbodott. Midőn azonban sikereitől felbátorodva, Ausztriával szemben mereven fellépett s további merész hódítási politikát folytatott, Ausztria-Magyarország 1880 okt. 17. kelt fenyegető jegyzékével lemondásra kényszerítette. Ez óta a liberális oroszpártnak ő volt a vezére és 1887 jul.-tól 1888 jan.-ig a szövetkezett liberális-radikális párt támogatása mellett újból miniszterelnök és külügyminiszter volt és az új szerb alkotmányt, mely 1889 jan. 2. lépett érvényre, jó részben R. dolgozta ki. Milán király állását a szerencsétlen bolgár háboru, a zilált pénzügyi helyzet, az egyházzal való konfliktus megingatta s midőn belátta, hogy az új alkotmány alapján választott túlnyomóan radikális szkupstinával nem boldogul, 1889 márc. 6. lemondott a trónról kiskoru fia Sándor javára. Ekkor E. újra mint régens Szerbia élére került, régenstársai Protics és Belimárkovics generálisok voltak. Régensségének az ifju Sándor által 1893 ápr. 14-15-ike közötti éjjelen rendezett államcsíny vetett véget. R. azóta külföldön élt és 1896. Sándor király meghivására visszatért hazájába. Németül irta: Kurze Charakteristik des geistigen und sittlichen Zustande Serbiens (Heidelberga 1851) és Die neuere Litteratur der Serben (Berlin 1852) c. műveit. Szerb nyelven irt legjelesebb műve: Spoljni odnosaji Srbie (Belgrád 1887).

Forrás: Pallas Nagylexikon