Rochefort

(ejtsd: rosfót) Viktor Henrik, Luçay gróf, francia hirlapiró és politikus, szül. Párisban 1832 jul. 29. Atyja halála után szorult anyagi viszonyok miatt kénytelen volt tanulmányai folytatásáról lemondani és Párisban irnoki állásért folyamodni; 1859. elbocsáttatván, hirlapiró lett s Les mysteres de l"hôtel des ventes (Páris 1862) c. munkát, továbbá selejtes regényeket és gúnyolódó, epés, de érdekfeszítő módon irt politikai cikkeket tett közzé; ez utóbbiakat mint a Charivari, a Nain jaune, a Soleil és a kormánypárti Figaro szerkesztője irta. Midőn a császári udvart is kezdte karcolatban csipkedni, a kormány parancsára a Figaro szerkesztőségéből eltávolították (1868). Erre az épp oly hiu, mint bosszuálló R. a Lanterne c. hetilapot alapította, melyben a maró gúny hangján s a magánélet titkait sem kimélő módon a második császárság, az udvar és a felső társadalmi osztályok romlottságáról lerántotta a leplet, ami miatt számos pénz- és börtönbüntetésre itélték. A Lanterne azért folytatta támadásait és R. gazdag emberré lett cikkei és pamfletjei révén. Egy újabb elitélés elől huzamosabb időre Brüsszelbe távozott. Ez években állott R. népszerüsége s jelentősége tetőpontján és ekkor történt, hogy 1869. Párisban a törvényhozó testületbe választották, mire Párisba visszatért. A szerkesztése alatt megjelenő Marseillaise-ben a császári család tagjai ellen irányzott támadásai, valamint a Bonaparte Péter herceg által meglőtt Noir Viktor hirlapiró temetése alkalmából támasztott zavargás miatt 1870 jan. 22. a császári törvényszék hat hónapi fogságra itélte. 1870 szept. 4. az ideiglenes honvédelmi kormány tagja lett és mint tárca nélküli miniszter a torlaszok építésének vezetésével bizatott meg. Az okt. 31-iki lázadásban tanusított kétszinü magaviselete miatt gyanuba keveredett, mire nemcsak ezen állásáról mondott le, hanem (1871 márc. 3.) képviselői mandátumát is letette, amennyiben Elszász-Lotaiának átengedését törvénytelennek mondotta. A következő időben a Marseillaise hasábjain szítottas a kommün-lázadás kitörését, a nélkül azonban, hogy a mozgalomban tényleg részt vett volna. Párisból való menekülése közben Meauxban elfogatván, a hadi törvényszék által deportálásra itéltetett, majd Új-Kaledoniába (Numeába) száműzetett. Innen azonban megvesztegetett őrei segélyével 1874 márc. hajón Ausztráliába menekült, ahonnan Amerikán keresztül Európába tért vissza. (V. ö. iratát: De Nouméa en Europe, Páris 1877.) Egyideig Svájcban, majd Belgiumban élt, hol újra a Lanterne kiadásához fogva, kiméletlen és izgató támadásokat intézet a kormány és Gambetta hivei, az opportunisták ellen. 1880-ban a Gambetta indítványára kimondott általános amnesztia alapján visszatért Párisba, hol a L"Intransigeant címü lapot alapította, melyben azóta minden következő kormány ellen a leghevesebb gyanusításokat intézi és a mellett a revanche-háboru eszméjét hangoztatja. 1885-86. tagja volt a képviselőkamarának. 1887. a boulangisták mozgalmához csatlakozott s Boulanger üzelmeiben tevékeny részt vett. E miatt Boulanger és Dillon társaságában a szenátus előtt bevádoltatván, 1889 aug. 14. merénylet és összeesküvés miatt várfogságra itéltetett. A büntetés elől azonban még jókor Londonba menekült. 1889-ben nem választották be a képviselőházba. 1895. a kihirdetett közbocsánat alapján visszatért Párisba, hol hivei tüntetéssel fogadták és azóta csak mint hirlapiró vesz részt a politikai életben. Újabban különösen a szocialisták érdekében forgatja a tollát. Emlékiratai (Les aventures de ma vie, Páris 1894-96, 3 kötet) jellemének rikító fogyatkozásait éppen ugy tükrözik vissza, mint szellemes és érdekfeszítő irói tehetségét.

Forrás: Pallas Nagylexikon