Servius Tullius

a hatodik római király; a hagyomány szerint Kr. e. 578-534. uralkodott, rabnő fia volt, kire Tarquinius Priscus (l. o.) és felesége Tanaquil isteni csodajelek folytán vetették szemöket, s akit utódjukká neveltek (a népetimologia ebből vezeti le a S. nevet). Később Claudius császár egyik beszédében értékesebb történelmi adat fordul elő S.-ra nézve, mely szerint Tarquinius Priscus idején egy Mastarna nevü etruriai ember vezette Rómába honfitársainak telepét, mely a Caelius hegyen ütött tanyát, mig maga S. Rómának királya lett. A későbbi hagyomány előtt S. oly tekintélyes vala, hogy Numa Pompiliuson kivül nincs a királyok sorában hozzá fogható. Nemcsak az istentisztelet rendszerének teljes kifejtése fűződik az ő nevéhez, hanem az adórendszer emléke is, mely egyfelől mint a társadalmi osztályok alapja, másfelől mint az általános hadkötelezettség egy nemének kulcsa, sok száz éven által S.-féle alkotmány néven volt ismeretes. A S.-féle alkotmány, hasonlóan a Solonéhoz, timokratikus volt, vagyis a legvagyonosabbak tartották a hatalmat kezükben. Ugyanezen beosztás volt a hadszervezet alapja is. A hagyomány lassankint az egész közjogot S.-ra vezette vissza, egyúttal pedig halálát is ugy irja le, hogy rokonszenves legyen. Állítólag S. két leányát Rarquinius Priscus fiai Lucius és Aruns vették feleségül, ezek közül Aruns neje Tullia sógorával Luciussal szőtt bűnös viszonyt, mire előbb mindketten megmérgezték házastársaikat, majd új házasságra lépévn, a patriciusok egy töredékével fellázadtak S. ellen és őt is megölték. Mi több, Tullia atyjának az utcán heverő holttestén keresztül kocsikázott, amiért azt a helyet Vicus Scelebratusnak nevezték.

Forrás: Pallas Nagylexikon