Skolaszticizmus

(lat.). Neve a középkorban származott módszernek, amellyel a keresztény hitigazságokat tárgyalták. Keresztény bölcseletnek is nevezik. A S. filozofia és teologia, de nem összevegyítve, hanem belső összefüggésben, amennyiben az előbbi az utóbbiak szolgálatába állott (Philosophia ancilla theologiae). Ez okon filozofiai S.-t és skolasztikai teologiát különböztetünk meg. A filozofiai S. kiinduló pontját az általános észigazságok alkotják, amelyekből más igazságok vonatnak le; célja nem a bizonyosság, hanem a nyilvánvalóság (eidentia), mert a bizonyosságot föltételezi a bölcselkedés; a filozofiai tételek megokolására nemcsak a logikai gondolatkifejlés, a következtetés, hanem minden észszerü elem szolgál, igy: tapasztalati tények, lélek- és élettani megfigyelések, mások bizonyítékai, történeti tények, elismert tekintély. A teologiai S. ellenben a hitre támaszkodik, a hit az igazi tudásnak alapja, alapföltétele. Miután az ész és kinyilatkoztatás egy forrásból, Istentől származván, egymással ellentétbe nem jöhetnek, a filozofiai tételeket magyarázatul és bizonyításul használják és mindkettőt teljes összhangba hozzák. A S. a dogmának tudományos megalkotása, az egyház tanításának logikai rendszere, mely ugy hit- mint erkölcstanra kiterjed. Történetét és kiválóbb művelőit l. Filozofia (VII. köt. 206). A S. irodalma az egyes iróknál fel van sorolva.

Forrás: Pallas Nagylexikon