Tengeristenek
vallás
az ókori görögök mitoszában előforduló lények, melyek egytől
egyig a tenger különböző tüneményeinek megszemélyesítéséből keletkeztek. Ezek
az istenségek egyetemlegesen Poseidonnak (Neptunus) voltak alárendelve és
főbbjeik a következők: Okeanos nejével Tethisszel együtt, nemkülönben leányaik
(az okeanidák); Nereus, felesége Doris és leányaik (a nereidák); Triton,
Poseidon, fia s a tritonok. Kisebb T., akiket voltakép a tenger démonjainak
kell tekintenünk, a következők: Proteus, Glaukos, Leukothea és Melikertes,
Skylla és a szirének. A mitosz mindezen istenségeket felruházta egyfelől a
jövendőmonás, másfelől a jóslás tehetségével, a képzőművészet pedig arcukon
bizonyos szomoru és elégedetlen vonást tett tipikussá, mely a tengernek költői
nyelvü jelzőivel (barátságtalan, terméketlen) függ össze. Alakjukon csaknem állandóan
előfordul a halfark, különösen a kisebbeknél, melyek Neptunus kséretében
forognak és úszkálnak a tengeren. A festészet ide sorakozó kalandos
állatalakokat is teremtett, milyenek a halfarku lovak (hippokampok), kosok,
bakok, bikák, kivételesen tengeri párducok s griffek is. Egészen különleges
felfogást képviselnek az amorettek, melyek a T. között röpködve már az ókori
domborműveken is (a Galleria Corsini egyik szarkofágján) előfordulnak, s
melyeket az újabb művészetben Ajvazovszkíj alkalmazott sikeresen (Neptun
diadalútja).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|