Thurn

Mátyás Henrik, cseh gróf. szül. 1580., megh. 1640 jan. 28. Ifju korában II. Rudolf szolgálatában a törökök ellen küzdött, amiért jutalomképen a karlsteini várgróf rangját kapta. Buzgó protestáns létére tagja volt a cseh ellenzéknek és többedmagával kieszközölte Rudolf királytól a felséglevelet. 1618 máj. 23. Prágában a felkelés élére állott és a rendek által a cseh zsoldoshad vezérének választatott. Ebben az állásban barátságot kötött Bécsben Bethlen Gábor bizalmi férfiával, Thurzó Szaniszlóval, ki azután a pozsonyi országgyülés (1619), sőt Bethlen Gábort is megnyerte a cseh szövetség eszméjének. Bethlen elhatározta, hogy kardjával megsegíti a cseheket és megkezdé első felkelését. Mig ő maga a felvidéket és Pozsonyt keríté hatalmába, Rhédey Mihály lovasvezérét Morvaországba küldötte, ahol ez 1619 okt. 12. Neumühlnél T. csapataival egyesült (T. ekkor a morva hadakat vezényelte, a csehek Anhalti Keresztély alatt állottak). Miután a magyar, morva és cseh csapatok Pozsonynál Bethlen főhadával egyesültek, Bécs előtt termettek és a székváros ostromához fogtak. El is foglalták volna, ha ostromágyuik lettek volna és ha Homonnai Gy., Bethlen régi ellensége és versenytársa, lengyel zsoldosok élén be nem tört volna a Felvidékre. E hirre azonban Bethlen Gábor otthagyta a floridsdorfi sáncokat és Pozsonyban fegyverszünetet kötött Ferdinánddal. De nyomban rá védő és támadó szövetséget kötött Frigyes cseh királlyal, kit segédcsapatokkal is támogatott. Ezek azonban T. tanusága szerint a Fehérhegyen vívott csatában megfutottak, Csehország pedig II. Ferdinánd boszujának áldozatul esett. Maga T. kétségbeesésében Bethlen udvarába menekült, kinek követét Kapy Andrást (1622 aug.) azután Konstantinápolyba kisérte. A török fővárosban mind a ketten azon fáradoztak, hogy a nagyvezirt és Roe Tamást, I. Jakab angol király követét szövetségre birják II. Ferdinánd ellen. Az angol követ és ura azonban erről hallani sem akartak, mig a porta csak feltételesen biztatta Bethlent támogatásáról. Máj. 23. T. visszaérkezett Erdélybe és ezentúl Bethlen zászlaja alatt harcolt. Részt vett a második (1623) felkelésben, melynek folyamán a Nagyszombat előtt táborozó német zsoldosokat megtámata és elfogta. A hadjárat befejezse után Hágába utazott a földönfutó «téli király»-hoz, kit Bethlen nevében kitartásra buzdított. Azután Mansfeld táborába ment, de itt arról értesült, hogy a velencei köztársaság őt Bethlen ajánlatára 500 arany fizetéssel fővezérré választotta. Miután két évig a signoriát szolgálta, visszatért Németországba, ahol 1626. Sziléziában kis hadat vezényelt, de Wallensteintól megveretett. Azután Gusztáv Adolfhoz csatlakozván, részt vett a breitenfeldi (1631) és a lützeni (1632) csatában. A svéd király halála után Sziléziában harcolt a császáriak ellen, Wallensteinnal folytatott (erdménytelen) alkudozásokat és 1633 okt. az Odera melletti Steinaunál a császáriak fogságába esett. Nemsokára azonban szabadságát visszanyerte és a svédek soraiban folytatta a harcot. 1636. Stockholmban iratot tett közzé, melyben eljárását igazolta (Defension-Schrift). Hazáját többé nem látta. V. ö. Hallwich, H. M. Graf T. (Lipcse 1883); Gindely A., Bethlen Gábor és udvara (Történelmi Életrajzok).

Forrás: Pallas Nagylexikon