Trenck

1. Ferenc báró, császári lovassági vezér, szül. Reggióban (Calabria félszigetén) 1711 jan. 1., megh. Spielberg fellegvárában 1749 okt. 4-én. A soproni jezsuitáknál nevelkedett s 17 éves korában a császári hadseregbe lépett. Az osztrák örökösödési háboru kitörésekor Mária Terézia engedelmével 1000 pandurból álló önkéntes lovascsapatot vezetett Sziléziába. Ez a később 5000 főre felszaporodott guerilla-csapat, mint a hadsereg előhada, kitünt ugyan vakmerőségével, de még sokkal inkább rablásaival és kegyetlen tetteivel. Már e miatt is sok panasz merült fel T. ellen, kit ellenfelei azonfelül még árulással is vádoltak. Azt hiresztelték ugyanis, hogy a Soor mellett vívott csatában szándékosan engedte menekülni II. Frigyes porosz királyt és mindössze a király sátrát kerítette kezébe. A hadi tanács erre vizsgálatot indított ellene, melynek folyamán T. a tanács elnökét, Löwenwald grófot, dühében megverte, amivel dolgát még rosszabbá tette. A hosszas vizsgálat befejeztével a törvényszék T.-et több rendbeli kegyetlenségei és fegyelmetlensége fejében életfogytiglani fogságra itélte, mire T.-et a brünni Spielberg tömlöcébe vitték. (Önéletrajza: Lipcse 1748 és Bécs 1807, 2 köt., de a munka csak 1747-ig ér.) V. ö. Wahrmann Th., Leben, Thaten, Abenteuer, Gefängniss und Tod Franz v. T.-s (Lipcse 1837); Hübner, Fr. v. T., von einem Unparteiischen, Schubart előszavával (Stuttgart, 1788, 3 köt.).

2. T. Frigyes báró, az előbbinek unokatestvére, szül. Königsbergben 1726 febr. 16., lefejeztetett Párisban 1794 jul. 25. A porosz hadseregbe lépett és Nagy Frigyes kiséretében részt vett a II. sziléziai háboruban, melynek folyamán kiérdemelte a király hajlamát, ki fényes jövővel biztatta. Idővel azonban, részint kalandos élete, még inkább pedig a Frigyes hugával, Amália hercegnővel folytatott szerelmi viszonya folytán Frigyes neheztelését, majd haragját vonta magára. Egyszerre csak a király Glatz várába csukatta. Csak 1746 dec. 24. sikerült T.-nek Schell hadnagy segélyével a várból elszöknie. Ekkor Oroszországba távozott. Itt Erzsébet cárnő, kit versekben megénekelt, oltalmába fogadta, de valami újabb szerelmi viszony miatt kegyvesztessé lett és csak az angol követ közbenjárásának köszönhette, hogy el nem zárták. Ekkor arról értesült, hogy unokatestváre a Spielbergben elhalt és most mint annak örököse Bécsbe utazott, hol azonban egy csomó pört kellett indítania, hogy az örökség birtokába jusson. Közben, 1749. egy vasasezred kapitányává nevezték ki. Midőn 4 évvel utóbb (1753) anyai öröksége ügyében Danzigba utazott, II. Frigyes kémei útján erről értesült és kapván az alkalmon, T.-et a nemzetközi jog megsértésével katonái által elfogatta és Magdeburga vitette, hol 8 évig és 6 hónapig a legszigorubb fogságban tartotta. Csak a hétéves háboru befejezése után (1763 dec. 24.) kegyelmezett meg Frigyes áldozatának. T. Bécsbe sietett és kihallgatást kért Mária Teréziától, ki kegyesen fogadta és őrnaggyá kinevezte, noha a kiállott szenvedések által megtört T. nem vala képes szolgálatot tenni. T. ezután (1765) Aachenba, innen Párisba, majd pedig (a 80-as évek elején) Magyarországba, birtokaira költözött. Itt 6 évig első sorban mezőgazdasággal foglalkozot, de a mellett emlékiratait szerkesztette és több rendbeli politikai iratot és pamfletet tett közzé, melyek újból kellemetlenséget hoztak fejére. II. Frigyes Vilmos porosz király trónralépésekor visszaadta neki elkobzott birtokait, sőt nyugdíjat is utalványozott számára. Ekkor T. Berlinbe ment, honnan azonban két év multán visszatért magyar birtokaira. 1788. fiát Dessauba kisérte az iskolába és ekkor hiusága Párisba vitte, hol a nép tüntetően fogadta és a szinházak drámai alakba burkolt életrajzát adták elő tiszteletére (1788 nov.). Erre még egyszer tért vissza Magyarországba és összes munkái ügyében a bécsi cenzorral bajlódott. Majd Hamburgba és onnan 1791 tavaszán újból a forrongó Párisba utazott. Lelkesedéssel viseltetvén a forradalmi eszmék iránt, André Chénier-rel, Bucherral és barátjaikkal benső barátságot kötött. Ekkor a gyanakvó Robespierre mindnyájukat elfogatta és összeesküvés ürügye alatt a törvényszék elé állította, mely őket Fouquier-Tinville indítványa értelmében halálra itélte. T. erélyesen védte magát és társait és kegyelmet is kapott volna, ha tagad, de ezt nem tette. Bátran halt meg. Saját kivánságára társait előbb fejezték le, ő utolsónak maradt.

T. számos munkának és röpiratnak a szerzője. Ezek közül említendők: Gedichte u. Schriften (1. kiad. Lipcse 1876; egy részük Moralische Schriften címen külön is megjelent); Biographie vagyis önéletrajza, melynek első két kiadása (3. köt., Berlin 1786-87, és Bécs 1787, 2. köt.; újabb kiadásban a Spemann-vállalatban jelent meg (44. köt., Stuttgart 1883) T. maga rendezet sajtó alá. Ebben a munkában nagyon sok a túlzás, sőt költött hireket is találunk. Egyéb művei: Der furchtsame Cadet im Türkenkrieg (vígjáték 3 felvonásban, Pest, év nélkül); Der matzedonische Held (magdeburgi fogságának leiása. 1788); Trauergedanken bei dem Grabe Maria Theresias (Bécs 1780); Letzte Unterredung Friedrichs des Grossen in seiner Todesstunde mit Pater Pavian (1787); Trauergedanken am Sarge Josephs II. (1790); Der Trenck an alle redlichen Ungarn, ein Epistel für den Landtag (Nagyszeben 1790); Trauerrede auf unsern Leudon (Pest 1790); Der antlarvte Priester, für Ungarns Landesväter (u. o. 1790), ezt a pamfletet Seitz Leó szervitarendü barát (Der entlarvte Trenck, u. o. 1790) ellen irta; T.-s Dichtergedanken in Ungarn (1791); Die mit Sehnsucht wartenden Unterhanen (ezt II. Lipót trónraléptekor irta, 1790); Ungarns Aufklärung unserer Zeiten (Eger, az 1790-iki országgyülésre vonatkozik); Gebet der ungarischen Landesstände in Ofen 1790. (u. o.); Bilanz zwichen d. Monarchen- u. der Kirchengewalt (1790, 2 füz.); Abbitte u. Ehrenerklärung an Alle, die ich beleidigt habe (Bécs 1790); Bilanz inter potestatem imperiantis et ecclesiae (1790). Magyar nyelven: T. Fridrik báró emlékezetre méltó életének historiája (3 rész, 1788); A matzedoniai Vitéz, magyarra ford. Latzkovics János, 1790); Halotti beszéd II. József sírja felett (1790); Jó szerencse kivánása a magyarokhoz (versekben, Budán 1790); Könyörgés, melyet kétségkivül a magyarországi püspökök nagy része fog most titkon imádkozni (1790); Mérő serpenyő, mellyel a fejedelem és a papság hatalmát összemérte T. (1790).

Forrás: Pallas Nagylexikon