Vahhábiták

egy mohammedán mozgalom hivei, mely a XVIII. sz. közepe felé Közép-Arábia fensíkjaiból (Nedsd) kiindulva, Arábia vallásos és politikai viszonyaira nagy befolyást gyakorolt. A V. mozgalma az iszlám eredeti tisztaságának, az ős-iszlám szokásainak és intézményeinek (szunna) a fejlődésük folyamán hozzávegyült újításoktól való megtisztítását tűzte ki célul. Megindítója a Banú Temím arab törzsből származott Mohammed "Abd el-Vahháb, egy szegény pásztor fia, 1696. Ajana nevü faluban született; ifjuságában sokat utazva az iszlám nagy vásaiban: Baszrában, Bagdadban, Damaszkusban, ugy mint szent zarándokútján Mekkában és Medinában az iszlám nagy tudósaival érintkezett; tanulmányai folytán mindinkább gyökerezett meg lelkesedése az ősiszlám szunnája iránt és növekedett gyülölete mindazon kinövések és formaságok ellen, melyek egy évezreden át hozzá fűződtek. Hazatérve előbb Hurajmeleh városban telepedett meg, ahol azonban fanatikus tanítása az emberek gyülöletét vonta reá, ugy hogy kevés hivével Derá"íjjeh városába kelett áttenni lakóhelyét. 1750. sikerült neki az Anezeh arabokhoz tartozó Vuld Ali törzs seikjét, Mohammed b. Sza"údot vallásos iránya számára megnyerni, aki csakhamar eltökélte magában, hogy "Abd el-Vahháb tanát átviszi a gyakorlati életbe és fegyveres hatalommal segíti győzelemre. E tan különösen a következő tételekben ellenkezett az iszlám szokásos vallásgyakorlatával: Nem engedett semmi közvetítést Allah és az emberek között. A prófétákat csakis mint isten akaratának hirdetőit ismeri el, de a többi emberek fölé nem engedi őket sem emelni. A szentek tiszteletét a V. tana a legerélyesebben kárhoztatja, ennélfogva a szent sírokat és ereklyéket el kell pusztítani; a hozzájuk fűzött kultuszt bálványimádásnál egyébnek nem tartják. Az isteni tisztelet ősi egyszerüségére vezetendő vissza; a mecsetekből minden pompát és fényűzést ki kell pusztítani. A társadalmi életben és államkormányzatban az ősi patriárkális formákat kell helyreállítani; minden néven nevezendő fényűzést kerülni kell. A dohány élvezete szigoru büntetés alatt tilos, épp ugy a zene, tánc és minden hiu játék és mulatság. Nem szabad semmiféle piperét és ékszert használni a ruházatban, különösen a selyemszövetek használata szigoru tilalom alá esik. Annál pontosabban követeli az iszlám alaptörvényeinek eredeti hagyományos formáik szerint való megtartását. Nagy súlyt helyez a hitetlenek ellen folytatandó vallásháborura. Egy szóval az iszlámot arra a fokra akarták visszavezetni, melyet a Korán és az ősi tradició (hadíth, szunna) képvisel. "Abd e-Vahháb 1791. meghalt, de Mohammed ibn Sza"údban és családjában tanának lelkes harcosait hagyta hátra, akik a beduinok között sikerrel terjesztették a V. rendszerét. Ibn Sza"úd 15 év alatt folytatott fegyveres harcaiban Arábia belsejében az Arid tartományt ugy mint el-Hasza partvidékét meghódította. Halála után fia Abdalazíz Bahrein és Omán tartományai is alávetette az új uralomnak; 1790. a mekkai főserif, ki a V. ellen háborut indított, kénytelen volt a V. fejedelmével békét kötni. 1801. Sza"úd, Abdalazíz fia, Kerbela ellen indult, a siiták szent sírjai ellen; az ott szolgáló papi személyzetet felkoncolták és a sírok mellett összegyült gazdag kincseket zsákmányul ejtették. 1802. Mekka ellen indultak, a szent várost kifosztották, 20 serifet lefejeztek. Abdalazíz 1803. gyilkosságnak esett áldozatul; az uralkodásban fia Sza"úd követte (1803-14), ki mindjárt uralkodása kezdetén (1804) Medinát is hatalmába ejtette. 1809. a próféta sírját felnyitotta és az ott őrzött összes drágaságokat székvárosába hurcoltatta; Abú Bekr és Omár sírjait sem kimélte. Mekkában a szentül tisztelt fekete követ, melynek tiszteletét a V. tana bálványimádásnak tekintette, darabokra összetörette. Az iszlám szentélyeinek ily pusztítását, Arábia közviszonyainak felzavarását a török szultán mint «az igazhitüek fejedelme és a két szent város őrzője» végre megsokalta és Egyiptom kormányzóját, Mohammed Alit a V. megfékezésével és Hidsáz visszahódításával bizta meg. Az egyiptomi pasa második fiát Tuszunt 1811-ben hadsereggel küldte Arábiába, mellyel kemény harcok után 1814. a szent városokat ismét a szultánnak alávetette. E hadjárat alatt Mohammed Ali személyesen is megjelent Arábiában, hogy a beduin törzsekkel alkudozzék; majd másik fia Ibrahim pasa vezetése alatt a háborunak a belső tartományokra való kiterjesztése végett, újabb sereget küldött a V. ellen. 1817. a V. fővárosáig nyomultak elő. Ez alatt az 1814. meghalt Sza"úd helyét Abdalláh foglalta el, kit a győző pasa Sztambulba küldött, ahol 1819. mint lázadó halállal lakolt. Dera"ijjába egyiptomi helytartót neveztek ki és a meghódított tartományokat a szultán katonái szállták meg, de már 1820. a V. Turkit, a meggyilkolt Abdalláh fiát, kiáltották ki uralkodójukul és elvesztett országuk visszahódítására törekedtek. Turkit unokatestvére Mesári követte az uralomban, ezt az előbbi fia Fejszal távolította el az uralkodástól; de ennek hatalma is csak rövid ideig tartott, mert 1832. az egyiptomi kormányzó nevében Khursid pasa nyomult elő Arábiában, Fejszalt elfogta és Egyiptomba küldte. Ezentúl hosszu ideig a V. hatalma teljesen elenyészik és az Ibn Sza"úd családjából származó, egymást követ apró fejedelmek alatt nem igen birt felocsudni és nem igen terjedt túl a V. új fővárosa, Riádh környékén. Ez alatt azonban a V. birodalmának új hajtása támadt a Sammár-törzsből származó Abdalláh b. Rasíd által. Ez eleinte Fejszal hadseregében szolgált és tőle a törzsétől lakott vidék helytartójául neveztetett ki és sikeres harcai által e tartományt, Hájel fővárossal, önálló, mindinkább megerősödő vahhábita birodalommá szervezte. Itt uralkodik most Abdalláh egyik utóda, Mohammed ibn Rasíd; tőle függnek, bár névleges önállósággal, a teljesen elgyengült riádhi V. is. Ez új vahhábita dinasztia nem igen érvényesíti már azon vallásos szigoruságot, mely a V. mozgalmának alapja, de külsőleg még mindig ez alapon áll és Abd el-Vahháb tanainak képviselőiként gyakorolja hatalmát Közép-Arábia beduinjai fölött. Hájel ura már több ízben tanusított vendégszeretet a tartományában megfordult európai utazók irányában. Nevezetesen Charles Huber, Nolde és főképen Euting töltöttek hosszu időt a V. új fővárosában. A V. mozgalma Arábián túl Indiába is elhatott, de ide csakis vallásos tanaival; politikai hatást nem gyakorolt. 1826 körül egy Szejjid Ahmed nevü indiai mohammedán hirdette a V. tanait, melyeket tanítványa Mohammed Iszmá"il több teologiai munkával az irodalomban is képviselt. Támadólag különösen a szikhek ellen léptek fel. A V. India déli részén birnak számos hivekkel.

Forrás: Pallas Nagylexikon