Vajda Péter

Költő, szül. Vanyolán (Veszprém) 1808 jan. 20., megh. Szarvason (Békés) 1846 febr. 10-én. Szegény jobbágyszülők fia volt s gyermekévei szülőhelyének megragadó vidékén, a természet ölén teltek, innen későbbi nagy természetszeretete. 1819. a soproni evang. főikolába adták; itt kitünően tanult, de egy tanárával történt összeütközése miatt 1826. Győrbe ment át s ott végezte a bölcsészetet. 1828. Pestre ment, hogy az orvosi pályára készüljön. Nagy sikerrel haladt, de az 1831-iki kolera alkalmával ártatlanul gyanuba keveredvén, hogy a Stáhly egyetemi orvostanár ellen intézett utcai tüntetést ő rendezte, midőn az orvosi kar e miatt vizsgálatra jelentkezésekor mindig azt követelte tőle, hogy tisztázza magát, ártatlansága tudatában, büszke dacból vonakodott a tisztázkodástól s 1833. lemondott az orvosi pályáról. (Nem szegénysége volt ennek oka.) Az irói pályára lépett és egy évtizedig csak az irodalomnak élt. Elő, még szintelenebb dolgozatai 1831-33. jelentek meg a Tudományos Gyüjtemény mellékletében, a Koszoruban, Úzdi Gyula név alatt (Széchy Károly megállapítása szerint), már ekkor is a természet képletes költészetéhez hajolva. 1833. a Hasznos Mulatságok alszerkesztője volt. 1833 vége felé külföldi útra ment természettudományi tanulmányok végett, járt Németországban, Lipcsében. 1834 jan. elején a Garasos Tár címü ismeretterjesztő képes hetilapot szerkesztette, volt Hollandiában és Angliában s 1833 őszén tért haza. Ekkor teljes erejével az irodalomra adta magát s hirlapirással kereste kenyerét. Részt vett az Athenaeum szerkesztésében, 1838. újra átvette a Hasznos Mulatságokat s egyik legszorgalmasabb irója volt az Aurora, Hajnal, Emlény c. zsebkönyveknek. Sokat irt és sokfélét, ami csak zavarta irói egyéniségének kiforrását. Irt társadalmi, bölcsészeti, nyelvészeti, történeti és természettudományi dolgozatokat s ezek mellett költeményeket versben és prózában, a nélkül, hogy a tudós és a költő tisztán elkülönült volna benne egymástól; tudományos dolgozataiba is költői szint vegyít s viszont költői képzeletét megkötik tudományos szemléletei. Legnevezetesebbek voltak költői munkái, melyekben a természet, az emberi méltóság és szabadság ihletik. Erős hatása volt rá a német filozofusoknak és romantikus költőknek. Verseket is irt, de leginkább elemében érezte magát bizonyos fél-költői nemben, költői érzéseket prózában fejezni ki. Ide tartoznak az ő prózai himnuszai, melyekben a természetet festi és dicsőíti s az emberiség természetadta jogát ünnepli. Rajongó lendülete és panteisztikus természetérzése, élénk és ragyogó szemlélete új hangot olvasztott a magyar költészetbe s kivált szépprózánkba, melyet ritmikailag is hangzatosabbá, kifejezésekben költőibbé törekedett alakítani, gyakran merész újításokkal is. A természetet éneklik: Nap szakaszai (1834); Természet bájai c. prózában irt rapszódiák, s az istenséget Imadalai. Az emberi szabadság iránti hevületét keleti elbeszélései, melyeket a cenzura miatt volt kénytelen oly távol földre helyezni. Ilyenek a Vajkoontola (1835), A Memmon szobra, Yoridala, A mágus leány, A két bráhmin, Akbár szultán, Mirmah, Az athéni sírásó stb. Irt drámákat is: Jogur vagy a honkeresők (1836), s Buda halála (tragédia, kiadta Zsilinszky M., 1867). Kiadott egy tárcagyüjteményt: Pesti levelek (2 köt., 1835-36) s egy Tárcsai Bende c. regényt (1837). Az akadémia 1837., a Kisfaludy-társaság 1841. tagjául választotta. Nagy része volt a természettudományi társulat megalakulásában, melynek 1842. titkára lett. Költői működésének betetőzése Dalhon c. gyüjteménye (4 köt., 1839-43. jelent meg). 1843. a szarvasi ev. gimnáziumba hivták meg tanárul s ez intézetet Ballagi Mórral együtt országos hirüvé emelte. Itt tartotta hires Erkölcsi beszédeit (kézirata az országos levéltárban), melyeket kiadásra is összegyüjtött, de szabad szellemök miatt a cenzor feladta, mire a kormány V. elmozdítását követelte. A vizsgálat lassan ment s időközben V. váratlanul meghalt. Emlékét Petőfi szép költeménnyel tisztelte meg. V. ö. Beöthy Zs. (Irodalomtörténet); Széchy K., V. P. élete és művei (Budapest 1892, u. a. a Beöthy-féle Képes irodalomtörténet 2. köt.); Toldy F. (Irod. beszédei, Pest 1872); Garay János emlékbeszéde; Bloch Móric emlékbeszéde V. P. koporsójánál (Pesti Divatlap 1896, 9. sz.): Vörösmarty, A Dalhon méltatása (11. köt.); Karacs Teréz, Adatok V. P. családi életéhez (Abafi Figyelőjében).

Forrás: Pallas Nagylexikon