Vitorlázás

(teng., ném. Segeln; ol. veleggiare; ang. to sail), egy vitorlákkal ellátott járműnek tovamozgatása, hajtása a szél erejének felhasználása által. Ha a szél hátba fúj, akkor a hajó a szél előtt vitorlázik, mig a szembe jövő szélnél a vitorlák szembe hordanak és a hajó hátrál. Ha a vitorlák rézsút állíttatnak, vagyis a szél részben előlről, részben oldalról fúj, úgy a hajót az oldal felé igyekszik tolni, miután azonban a viznek ellennyomása a hosszoldal mentén nagy, a hajó azon irányban igyekszik a nyomás elől kitérni, amerre a legkisebb ellennyomást talál, vagyis előrésze felé és igy előre fut. Az ily V. az élben vitorlázás. Ha e mellett a hajó mennyire közelítheti meg a szél irányát, a nélkül, hogy a vitorlák szembe ne hordjanak, illetve hogy a hajótővonal és a szél iránya mily szög alatt szelhetik egymást, az különböző és a hajónak jó vagy rossz vitorlasajátságaitól függ. Ezen szög átlag kereszt-vitorlafákkal felszerelt hajóknál 67-70°, élvitorlákkal járóknál pedig 50-56°. Élben vitorlázik a hajó, ha ellenszélre talál, amely esetben szaggatott irányban (dülőkkel) több fordulattal, a szelet hol jobb, hol bal oldalról fogva, igyekszik céljához közeledni (lavirozás). Tág szarvval vitorlázik a hajó, ha a szelet hátulról oldalt kapja (tővonal és szélirány 45°).

Forrás: Pallas Nagylexikon