Zsidóbiró

a középkorban rendesen az a keresztény hitü és a szabad királyi városok legelőkelőbb polgárai közül a király által kinevezett férfiu, ki a zsidók fölött, ha maguk kérték, kisebb ügyeikben itélkezett. Itélkezési helye a zsidó iskola, azaz zsinagóga előtt volt, igy intézkedik IV. Béla kiváltságlevele, melyet a zsidóknak adott ki. Magyarországon az utolsó Zs. Francisci Tamás volt Nagyszombatban 1539. Nagy Lajos alapította az országos Zs.-hivatalt, mely valószinüleg 1440-ig állott fenn, viselőit mindenkor az ország méltóságai közül (nádor, tárnokmester) választotta a király. Az országos Zs. védelmezte a zsidók jogait, követeléseiket az illetékes biróságok segítségével hajtotta be, elintézte a köztük és a városok közt felmerülő viszályokat. Helyettese volt az országos al-Zs. A mohácsi vész utáni korban Zs. alatt a zsidó hitközség elnökeit v. törvénytudósait értik. Mult századbeli okmányainkban al-Zs.-nak (subjudex Judaeorum) nevezték a hitközség szolgáját, a zsinagógába hivót; a hitközségi szolga (sámesz) Zs. elnevezéssel már egyik 1520-iki hazai okmányunkban fordul elő. V. ö. Kohn Sámuel, A zsidók története Magyarországon.

Forrás: Pallas Nagylexikon